Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az emelkedés jelentős.
Az elmúlt huszonnégy órában 743 ember vesztette életét az új koronavírus okozta megbetegedés (COVID-19) miatt Spanyolországban. Így a járvány eddig összesen 13 798 áldozatot követelt – jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium.
Ez jelentős emelkedés a korábbiakhoz képest. Hétfőn, amikor 637 halálesetet regisztráltak, már négy napja csökkent a halálozások száma.
A járvány kezdete óta Spanyolországban több mint 140 500 ember fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal. Közülük 43 ezren gyógyultak fel.
Az esetszám az Egyesült Államokból jelentett után a második legmagasabb a világon.
(El País)
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.