A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Zbigniew Ziobro szerint törvénytelen, hogy Brüsszel egyes EU-hivatalnokok ideológiai nézeteit akarja ráerőltetni másokra.
A lengyel igazságügyi miniszter szerint a lengyel nemzeti identitást és a véleményszabadságot sérti, ha az Európai Unió elutasítja a diszkriminációt. A vitát az váltotta ki, hogy hat lengyel település nem kap uniós támogatást a partnervárosi együttműködés keretében beadott pályázatára, mert „LGBT-mentes övezetté” nyilvánította magát. (Ez a rövidítés a szexuális kisebbségek összefoglaló neve.)
Az alapvető jogokat minden tagállamnak be kell tartania – írta Helena Dalli egyenlőségi biztos.
Eddig négy megye (vajdaság), 18 járás és 16 település önkormányzata – szinte kizárólag a mindig jobboldalra szavazó Kelet- és Délkelet-Lengyelországban – hozott olyan határozatot, amely szerint elutasítják az „LGBT-ideológiát”, és annak propagálását az oktatásban. Többnyire hozzáteszik, hogy nem a toleranciát vetik el, de azt igen, hogy annak nevében a lakosok vallásos meggyőződésével ellentétes nézeteket terjesszenek, különösen az iskolákban. A gyermekeket meg kell védeni az erkölcstelenségtől és a zülléstől – olvasható ezekben a határozatokban. Az egész botrányt egy olyan, egyebek közt a varsói iskolákban használt dokumentum váltotta ki, amely éppen a toleranciára nevelésről szól, és semmi mást nem „propagál”, mint azt, hogy az emberek különbözőek, és a gyerekeket mindenféle diszkrimináció elutasítására kell nevelni.
Az ilyen önkormányzati határozatoknak nincs jogi erejük, de nyilvánvalóan sértik és megalázzák az érintetteket, akik beszámolóik szerint máris sok helyen érzik a lakosság akár tettlegességig fajuló gyűlöletét. Veszélybe kerülhet a lakásuk, munkahelyük. A lengyel alkotmány szerint „A politikai, társadalmi vagy gazdasági életben senkit semmilyen okból nem szabad diszkriminálni”, de a miniszterelnök által kinevezett, a magyar megyei kormányhivatal-vezetőknél szélesebb hatáskörű vajdák közül egy sem akadt, aki alkotmányossági kifogást emelt volna az „övezetek” kikiáltása ellen.
Erre válaszul érkezett az uniós pénzmegvonási határozat. Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter szerint viszont, aki látványosan harcba szállt a lengyel jobboldal vezéri posztjáért az öregedő Jaroslaw Kaczynski után (ő erőlteti a nők elleni erőszakról szóló isztambuli szerződés felmondását is) törvénytelen a brüsszeli döntés, amely egyes EU-hivatalnokok ideológiai nézeteit akarja ráerőltetni másokra, és nem tartja tiszteletben a lengyelek nemzeti identitását és jogát a saját meggyőződésükhöz.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.