Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Sriwijaya Air egyik Boeing 737-es gépe röviddel felszállás után tűnt el több mint ötven utassal a fedélzetén.
Dzsakartából szállt fel és Pontianak felé tartott a Sriwijaya Air Boeing 737-es repülőgépe. A géppel nem sokkal a felszállás után elveszítették a kapcsolatot. A Flightradar24 szerint a repülőgép alig egy perc alatt több mint 3000 métert veszített az utazási magasságából.
A gép menetideje Pontianakig, amely Nyugat-Kalimantan tartomány fővárosa, mintegy 90 perc. A gépen 56 utas és hat főnyi személyzet tartózkodik.
Az indonéziai közlekedési minisztérium szerint elkezdték a kutató és mentő munkálatokat.
A kutató- és mentőszolgálat egyik tisztségviselője szerint feltehetőleg a szombaton eltűnt indonéz utasszállító repülőgép roncsait találták meg a Jáva-tengeren. A feltételezett roncsokra halászok hívták fel a figyelmet, és a Basarnas nevű szolgálat emberei siettek a helyszínre, amely Dzsakartától északra található a Jáva-tengeren. A szolgálat szóvivője hangsúlyozta: nem erősítheti meg, hogy a gép roncsait találták meg.
(Képünk illusztráció.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.