Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szerzetesrend hivatalos közleményben kért bocsánatot a történtekért. Az elkövetők közül többen már nem élnek.
1927 óta legalább 81 gyermeket és 21 felnőttet bántalmaztak szexuálisan a spanyolországi jezsuiták tagjai – ismerte be a szerzetesrend egy hivatalos közleményben, amelyet a The Guardian is idézett. A jezsuiták ebben most bocsánatot kértek a bűncselekményekért, melyeket szégyenteljesnek neveztek.
A közleményt kiadó Jézus Társasága azt is beismerte, hogy a visszaélések nagy része iskolákban történt, ahol a rend tagjai tanítóként dolgoztak. Az abúzusokat összesen 65 személy követte el, akik közül 48-an már nem élnek. A még életben lévő elkövetők esetében változatos büntetéseket alkalmaztak. Egy részüket eltiltották attól, hogy gyerekekkel foglalkozzanak, a szolgálatot pedig valamennyi érintett esetében megszüntették.
A közleményben nem nevezik meg az elkövetőket, amit a rend azzal indokolt, hogy nem szeretné, ha a még élők ellen boszorkányüldözés kezdődne.
A Guardian idézi Antonio España, a jezsuiták spanyol tartományi vezetőjét, aki azt mondta: a hallgatás megtörése az egyik lépés az átláthatóság felé vezető úton. A tartományi vezető azt is mondta: az intézményeik ma már biztonságosak, köszönhetően az időközben bevezetett protokolloknak.
Az Infancia Robada nevű gyermekvédelmi szervezet üdvözölte a bocsánatkérést, a közleményben jelentett esetszámot ugyanakkor nevetségesen kevésnek tartja. A civil szervezet elnöke, Juan Cuatrecasas szerint ennél sokkal több áldozata van a jezsuiták által elkövetett bántalmazásoknak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.