Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A négytagú koalíció fele Marek Krajcí távozásához kötötte, hogy ne döntsék be a kormányt.
Lemondott pozíciójáról Marek Krajcí, szlovák egészségügyi miniszter – írja a Parameter.sk. A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, “nincs a székéhez ragasztva”, és reméli, hogy pár hét múlva javul Szlovákia helyzete.
Mint kiderült, a négypárti szlovák kormánykoalíció fele, a SaS és a Za Ludí az ő távozásához kötötte a koalícióban maradást, kilépésük értelemszerűen tovább mélyítette volna a szlovák koronavírus- és politikai válságot, márpedig mindkettő teljesen maga alá temette északi szomszédunkat.
A miniszterelnök Igor Matovic szerint Krajcí olyan tagja volt a kormányának, aki az emberi életeket tartotta szem előtt, a távozása pedig azért abszurd, mert “éppen ő volt az, aki a felelősségre hívta fel a figyelmet, amikor mindenki más már nyitni akart.” Matovic szerint épp azok követelték a miniszter lemondását, akik az elmúlt egy évben nem segítettek neki.
Az új minisztert később jelentik be.
Matovic elismerte, az elmúlt napokban folytatott tárgyalások során a kormánykoalíció nagyon közel került a széteséshez, majd megjegyezte, azt szerette volna, ha azok is távoztak volna, akik korábban ellenezték a szigorú intézkedéseket.
A miniszterelnök megerősítette, hogy a vele régóta háborúzó Richard Sulík gazdasági miniszter múlt héten szerdán lemondásra szólította fel, a kormányfő szerint viszont épp Sulíknak kéne.
A koalíciós válságot a négy párt között az épp magyar segítséggel vásárolt orosz Szputnyik V vakcinák vásárlása okozta, ugyanis többen ellenezték, hogy olyan oltóanyagot vásárol az ország, amit még nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.