szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Cătălin Cherecheș 2,7 millió lejjel nem tud elszámolni.

Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester nem tud elszámolni mintegy 2,7 millió lejjel (nagyjából 196 millió forintról van szó), ezért a kolozsvári ítélőtábla úgy határozott: a politikusnak 60 napon belül köteles befizetnie ezt az összeget az államnak. A Transindex szerint az ítélet nem jogerős, így Cătălin Cherecheș 15 napon belül fellebbezhet a döntés ellen.

A lap szerint az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) még 2019 júliusában közölte, hogy 2,741 millió lej különbséget fedezett fel a Cătălin Cherecheş által 2012 júniusa és 2017 decembere között polgármesterként szerzett jövedelem és az elöljáró valós vagyongyarapodása között. Ezért a kolozsvári ítélőtábla a vagyonvizsgálattal foglalkozó bizottságához fordult az ügyben.

Nagybánya polgármestere folytatólagosan elkövetett csúszópénz-elfogadása miatt 2016 áprilisában már előzetesbe került, de nem sokkal ezután annak ellenére is nyerni tudott a helyhatósági választáson, hogy közben vizsgálati fogságban ült.

A Transindex azt írja, Cătălin Cherecheș korábban 25 ezer lej elfogadása közben érték tetten a korrupcióellenes ügyészek, akik egy feljelentés nyomán szálltak ki a nagybányai polgármesteri hivatalhoz. A polgármester állítólag 100 ezer lejt követelt azért, hogy közpénzből 1 millió lejjel támogassa a nagybányai futballklubot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!