szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Az igazságügyi orvosszakértő szerint Brian Sicknick nem külső beavatkozás miatt vesztette életét, de azok hatással voltak az állapotára.

Nem tüntetők, hanem szélütések okozták Brian Sicknick rendőrtiszt halálát, amikor az amerikai törvényhozás épületét védte januárban az erőszakos tüntetőktől – jelentette be a washingtoni orvosszakértői hivatal hétfőn este.

Sicknick a január 6-i zavargások másnapján vesztette életét, a capitoliumi rendőrség akkor kiadott jelentései szerint a tüntetők vegyszerrel fújták le, mire a 42 éves rendőrtiszt összeesett és másnap elhunyt. A hónapokig tartó részletes nyomozás nem igazolta ezt a feltételezést.

A washingtoni orvosszakértői hivatal munkatársa, Francisco Diaz igazságügyi orvosszakértő azt közölte, hogy a rendőrtiszt halálát nem külső beavatkozás okozta, hanem két, egymást követő szélütés (sztrók). Diaz hozzátette, hogy a rendőrtiszt boncolása során nem találtak bizonyítékot arra, hogy vegyszerek váltottak volna ki nála végzetes reakciót.

Az igazságügyi orvosszakértő ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a január 6-i események "szerepet játszottak (Sicknick) állapotának alakulásában". Az adatvédelmi jogszabályok miatt azonban arról nem adhatott tájékoztatást, hogy a rendőrnek voltak-e már korábban is egészségi problémái.

A múlt hónapban két férfit tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy ők támadták meg Sicknick rendőrtisztet és ártalmas vegyszerrel fújták le. Az ügyészek és az igazságügyi orvosszakértő azonban nem bizonyította az összefüggést a rendőr halála és a ráfújt szer között.

A The New York Times című amerikai napilap az egyik februári riportjában - a bűnüldöző szervek jelentésére hivatkozva – még arról számolt be, hogy Sicknicket leütötték tűzoltó készülékkel, de ezt a cikket később javították. A capitoliumi rendőrség később azt közölte, hogy kollégájuk az épület védelmezése közben "összeesett a sérülései következtében".

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés nyilvánosságra hozatala után a Capitolium rendőrsége azt közölte, hogy elfogadják az orvosszakértői megállapításokat, de ez "nem változtat azon a tényen, hogy Sicknick kötelessége teljesítése közben hunyt el, amikor bátran védte a Kongresszust és a Capitoliumot".

Január 6-án Donald Trump leköszönő amerikai elnök nagygyűlést tartott a Capitolium közelében, amelyet követően hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük Brian Sicknick.

A Capitolium elleni támadás miatt egyébként eddig több mint 400 ember ellen emeltek vádat.

A demokrata többségű képviselőház – a nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt – lázadás szításának vádjával alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított Trump ellen, akit azonban a szenátus végül felmentett.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Világ

Terrorcselekménynek tekinti a Capitolium ostromát az FBI

Több mint 270 ezer bejelentést kaptak, 280 embert letartóztattak, 300 ellen vádat emeltek. A Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója a szenátus egyik bizottságában beszélt a január 6-i események ügyében zajló nyomozásról.