Az orosz ortodox egyház is megáldotta az állítólagos bucsai mészárost

Már többször is megjárta Ukrajnát Azatbek Omurbekov, az orosz hadsereg alezredese, aki amerikai és ukrán források szerint felelős a Kijevhez közeli Bucsában elkövetett tömeggyilkosságokért. Az áldozatok száma meghaladja a háromszázat.

A negyvenes éveinek elején járó alezredes a Bucsában és környékén tevékenykedett orosz 64. gépesített lövészdandár parancsnoka, s ebben a minőségében felelős lehet a Kijev környékén elkövetett fosztogatásokért, kínzásokért, nemi erőszakokért, valamint az ukrán katonák és polgári személyek kivégzéséért. A nyilvános adatbázisokat használó ukrán források szerint Omurbekov egységét a távol-keleti Habarovszk térségéből vezényelték Ukrajnába, s nem sokkal a mostani ukrajnai invázió előtt egy ortodox pap is megáldotta őt.

„A történelem azt mutatja, hogy a csatákat leginkább a lelkünkkel vívjuk meg. Nem a fegyverek a legfontosabbak. A templom az a hely, ahol áldozhatunk, és felkészülhetünk a ránk váró feladatokara. A mindenható segítségével ugyanolyan eredményeket érhetünk el, mint elődeink” – mondta Omurbekov a habarovszki püspök vezetésével folytatott istentisztelet után.

This is Azatbek Omurbekov, the Russian commander accused of orchestrating the rape, pillage and torture of hundreds of Ukrainian civilians in Bucha.

In November, he received a blessing from the Orthodox Church.

He said he battled not with weapons, but with his "soul". pic.twitter.com/j0K4jTlPsh

— George Grylls (@georgegrylls)

Omurbekov már 2014-ben, a Krím elfoglalása idején, majd a Donyec-medencében dúló háború hónapjaiban is járt Ukrajnában, a nyolc évvel ezelőtti akció után Dmitrij Bulgakov, a védelmi miniszter helyettese személyesen tüntette ki a tisztet.

Michel Goya francia katonai szakértő szerint Omurbekov egy 2–3 ezer fős katonai egység parancsoka, ez pedig elég kicsi ahhoz, hogy a vezető tökéletesen tisztában legyen azzal, mit csinálnak az alárendelt katonák. „Ennek következtében Omurbekovot mindenképpen felelősség terheli, akkor is, ha ő adott parancsot a kegyetlenkedésekre és akkor is, ha engedte katonáinak a bűncselekmények elkövetését” – vélekedett Goya.

Oroszország tagadja, hogy a hadsereg bármiféle bűncselekményt követett volna el Ukrajnában, Moszkva szerint a bucsai tömeggyilkosság meg sem történt, az „eseményt” az ukrán titkosszolgálat rendezte meg. Ezt ugyanakkor a műholdfelvételek cáfolják. Közben a német hírszerzés bizonyítékokat szerzett arra, hogy az oroszok tudatos stratégia alapján ölték a civileket.

A háborúról részletes tudósításunkat itt találja.

Háború Ukrajnában

2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Hozzászólások