A repülőgép-balesetben (merényletben) meghalt Jevgenyij Prigozsin egykori Wagner-vezér George Friedman geopolitikai elemző szerint három hibát követett el. „Először is, azt hitte magáról, hogy kompetens parancsnok. Másodszor, puccsot kísérelt meg egy volt KGB-s ember ellen, akit paranoiában képeztek ki. Az utolsó hibája az volt, hogy minden próbálkozása kudarcba fulladt” – írja véleménycikkében Friedman. Szerinte elkerülhetetlenek a viták arról, hogy ki ölte meg és hogyan halt meg.

Friedman úgy véli, elég idő telt el a Prigozsin vezette puccs óta, hogy ésszerűnek tűnjön az a következtetés, miszerint Putyin úgy döntött, életben hagyja. Furcsa elméletek is születtek ennek alátámasztására. „A kedvencem az volt, hogy Prigozsin és Putyin együttműködött a puccs megrendezésében. Az elmélet sosem jutott el odáig, hogy megmagyarázza, miért szervezne Putyin puccsot saját maga ellen, de a nyilvánvaló válasz – hogy a látszólagos puccs csak egy puccs volt – annyira unalmas volt” – ironizál Friedman.

Egy korai elmélet Prigozsin halálával kapcsolatban az volt, hogy egy föld-levegő rakéta lőtte le a repülőgépét. A rakéta bizonytalan eredete azért jön jól Putyinnak Friedman szerint, mert semlegesíteni tudja azt a gyanút, hogy az elnök szervezte meg a gyilkosságot. De ami még fontosabb: jelezze, hogy még mindig aggódik Prigozsin miatt. Friedman szerint valószínűbb, hogy bombát helyeztek el a gépen, miközben az a kifutópályán Moszkva elhagyására készült, ám a rakétaelmélet megnyitja a lehetőséget, hogy a felelősséget az amerikaiakra vagy az ukránokra hárítsák. Ez olyannyira így van, hogy az orosz trollfiókokat figyelő kutatók elemzéséből kiderül: az aktuális direktíva jelenleg az, hogy a Wagner lázadását lejárt lemeznek állítsák be, és a merénylet kiváltó okaként Prigozsin afrikai jelenlétét tüntessék fel.

A probléma ezzel az elmélettel az, hogy Prigozsin többet ért az amerikaiaknak és az ukránoknak élve, mint holtan – mutat rá Friedman. „Egy élő Prigozsin Putyin rémálma, az amerikaiak és az ukránok álma volt” – írta.

 

Friedman szerint azért várt Putyin Prigozsin megöletésével viszonylag sokáig, mert ha a puccs után azonnal likvidálják a Wagner vezérét, az sietségre utalt volna, a kapkodás pedig félelemszagú. A hosszú várakozási idő pedig minimalizálta a Prigozsin-legendát, és lehetővé tette Putyinnak, hogy óvatosan tárgyaljon Prigozsin egykori munkatársaival, akik – látva, hogy a főnökük még életben van – nem voltak eléggé résen.

Friedman szerint az is fontos és érdekes kérdés, hogy hogyan és miért lett Putyin egykori kiszolgálója egy félkatonai alakulat vezetője. Az elemző emlékeztet rá, hogy bár az Egyesült Államokban is vannak olyan magán katonai erők, amelyek nem is saját erőből működnek (hanem állami hátszéllel), ezek csak kisebb állásokat foglalnak el. Ám a Wagner csoport Friedman szerint a saját jogán számított jelentős katonai erőnek Ukrajnában, ez pedig nagyon furcsa egy olyan nagyhatalomtól, amilyen Oroszország. Korábban ugyanis a Wagnert csak kisebb konfliktusokban használták, akkor, amikor Oroszország nem akarta a fő haderejét küldeni. Ám az ukrajnai invázió kezdete után nem sokkal Putyin már Ukrajnába összpontosította a Wagnert.

Friedman szerint ennek az volt az oka, hogy Putyin nem bízott a saját vezérkarában. „Az orosz hadsereg folyamatosan katonai jelentőséggel nem bíró városokat próbált elfoglalni ahelyett, hogy az ellenséges erők megtörésére törekedett volna. Az ukránoknak meglepő cselekvési szabadságot hagytak. Ez a korai teljesítmény döntésre kényszerítette Putyint: visszavonulni, folytatni a vezérkarral, vagy bevonni a Wagner-csoportot, amely nem hagyományos, de kíméletlen és jobb, mint ami volt” – írta Friedman.

Szerinte Putyin ekkor követte el a nagy hibáját: a reguláris hadsereget a harctéren hagyta, miközben a Wagnert is bevetette. „Gyakorlatilag két hadserege volt különböző és egymással versengő parancsnokságok alatt. A Wagner ráadásul a városok ellenőrzésére törekedett, ahelyett, hogy megpróbálta volna megsemmisíteni az ukrán hadsereget, ahogyan az helyénvaló lenne. A reguláris hadsereg és Wagner elkerülhetetlenül versengett egymással a küldetésekért és az utánpótlásért. Különösen a tüzérségi lövedékekért folytak egyre csúnyább és nyilvánosabb viták, Oroszország ellenségeinek nagy örömére” – emlékeztet az elemző, aki szerint Putyin nem értékelte időben, amit elindított, és nem avatkozott be határozottan.

Ugyanakkor Friedman szerint Prigozsin volt az, aki túl messzire ment, amikor kritizálta a vezérkart, és ezzel együtt Putyint is. Amikor a Kreml végül megpróbálta lekaszabolni őt, Prigozsin a vezérkar megszüntetésére és az irányítás átvételére lépett. Puccsának ügyetlensége ugyanakkor Friedman szerint azt is megmutatja, hogy az nem oldott volna meg semmilyen problémát. Azért sem, mert Friedman szerint a probléma gyökere, hogy az orosz főparancsnokság nem készítette fel a hadsereget a háborúra. Ez azért is alakult így, mert Putyin, aki egy hírszerző, nem értette a háború logikáját. Hallottam egy mottót: „Soha ne hagyd, hogy egy hírszerző zseni vezessen háborút". Nem tudom, hogy Putyin zseni-e, de úgy vezette a háborút, mintha azt hinné, hogy az” – írta Friedman.