Mindenki úgy menekül Hegyi-Karabahból, ahogy csak tud: kocsival, traktoron, buszon vagy teherautón. Gyakran négynél is több ember szorong a hátsó ülésen, a sofőrök üveges tekintettel vezetnek, nők és gyerekek sírását hallani. A járművekben összezsúfolódó utasok igyekeztek minél több ingóságukat magukkal hozni. Ami nem fért az utastérbe és a csomagtartóba, azt a tetőre kötözték. A lényeg, hogy „el innen” – mondogatták sokan.

Narine Zakarjan, négy unoka nagymamája azt meséli, hogy már 24 órája vannak úton. „A gyerekek éhesek és sírnak. Egyikünk sem evett még semmit!”

Teljes exodus

Még nem mindenki menekült el Hegyi-Karabahból, de napokon belül az is megtörténhet. Becslések szerint Azerbajdzsán szeptember 19-i katonai beavatkozása előtt nagyjából 120 ezer örmény nemzetiségű lakos élt a nemzetközi jogilag azerbajdzsáni területnek számító Hegyi-Karabahban, amely az 1994-ben véget ért szeparatista harcok óta örmény irányítású szakadár enklávéként működött közel három évtizeden át. A befagyott azeri-örmény konfliktus 2020-ben kezdett el kiújulni. A hatnapos háborúban Azerbajdzsán már visszafoglalt részeket, a legutóbbi offenzíva pedig utat nyitott a térség csatlakozásának Azerbajdzsánhoz.

Szerdai adatok szerint már több mint 100 ezer hegyi-karabahi örmény elhagyta az otthonát, ami a helyi örmény lakosság több mint 85 százaléka. A közös történelmi múltat ismerve az örmények nem bíznak abban, hogy biztosítják a kisebbségi jogaikat. Valóságos exodus zajlik. A terület „fővárosának” számító, korábban közel hatvanezer lakosú Sztepanakert már olyan, mint egy szellemváros. Az örmény miniszterelnök, Nikol Pasinjan is úgy nyilatkozott, hogy elemzéseik szerint „az elkövetkező napokban az utolsó örmények is elhagyják Hegyi-Karabahot”.

Regisztráció, igényfelmérés, továbbirányítás

Gorisz hegyekkel körbevett álmos kisváros Dél-Örményországban. Alig több mint 23 ezer lakosával Szjunik tartomány regionális ipari központja. Most jóval több annál: a Hegyi-Karabahból tömegesen elvándorló örmények egyfajta elosztóközpontjává vált. Az elmúlt napokban ezrével érkeztek ide a menekültek.

A város mindössze 30 kilométerre fekszik Kornidzortól, ahol a Hegyi-Karabahból érkező menekültek első regisztrációs pontja van. Négy fehér sátor emelkedik ki a hegyvidéki tájból. Bár a helyzet első pillantásra kaotikusnak tűnik, közelebbről nézve kiderül, hogy viszonylag olajozottan zajlik minden. A legnagyobb sátorban legelőször is önkéntesek regisztrálják a menekülteket, és megpróbálják rövid úton kideríteni, kinek milyen támogatásra van szüksége. Megkérdezik, van-e hol lakniuk Örményországban, élnek-e rokonaik vagy ismerőseik a fővárosban, Jerevánban, akik el tudnák szállásolni őket. Akiknek senkijük sincs, azokat először egy goriszi szállodába viszik, majd onnan irányítják később tovább.

Fontos, hogy mindjárt a procedúra legelején felmérik a menekültek egészségi állapotát. Egyikük, Valerij Hajrapetjan ottjártunkkor a Nemzetközi Vöröskereszt sátrában gubbaszt egy széken összegörnyedve, közvetlenül a regisztráció után. Bal kezében járóbot. Egyre-másra könnyeket töröl le idős arcáról. A Vöröskereszt munkatársai mellé térdelnek, vizet, ennivalót kínálnak neki. Ő azonban visszautasítja a segítséget. „Amott, a gyerekes családoknak adják inkább az ennivalót” – mutatja. Az egészségügyi személyzet eléri, hogy felhajtsa a nadrágszárát, így mindkét lábszárán láthatóvá válnak a jóddal kezelt és steril ragtapasszal fedett sebek. Valerij visszautasítja a további orvosi segítséget, és végül egy Goriszba tartó buszhoz kísérik.

Hatalmas düh, temérdek szenvedés

Sok menekültet hiába faggatnak az újságírók. „Vigyék a kamerát az arcom elől! Ne fényképezzenek! Eleget szenvedtünk már így is, maguk meg a mi szerencsétlenségünkön csámcsognak!” – kiabálja az egyik férfi a menekültekkel teli buszból. A vele utazó gyerekek és nők hangosan zokognak. Mások kimondottan dühösen reagálnak az orosz szó hallatán. „Árulók! Elárultatok minket! Putyin egy gyilkos!” – üvölti egy nő az oroszul kérdező riportereknek.

Néhányan azonban beszélni akarnak. El akarják mesélni a szenvedésük történetét. Valerij Hajrapetjan is hajlandó elmondani a DW-nek, mi történt velük az elmúlt órákban: „Az azerbajdzsániak reggel bevonultak a falunkba. Az emberek csak annyi holmit hoztak magukkal, amennyit a két kezükben elbírtak. Néhányan semmit sem tudtak elhozni. Aztán jó sokáig nem ettünk semmit. Volt, aki el is ájult az éhségtől!”

Egy háromgyermekes asszony azt meséli, hogy a Hegyi-Karabahban élők hogyan boldogultak eddig: „Nagyon hálás vagyok az orosz békefenntartóknak. Ők szállásoltak el minket a sztepanakerti repülőtéren, ahol elláttak minket étellel és itallal is. Ahelyett, hogy ők maguk ettek volna, arra figyeltek, hogy mi mindannyian ennivalóhoz jussunk. Aztán egészen idáig, Kornidzorig hoztak minket.”

Egy anyuka, aki szerint a gyerekei súlyosan traumatizálódtak menekülés közben, azt mondja: „Nem azért menekülünk, hogy jobban éljünk, hanem hogy túléljünk! A tegnap éjjeli viharra és mennydörgésre felriadt a nagyobbik lányom, hisztérikusan sírt, alig tudtam megnyugtatni. Egyfolytában azt hajtogatta, hogy innen is menekülnünk kell, mert az azerbajdzsániak ide is utánunk jönnek. Hogy itt is háború lesz!”

A hozzátartozók mind Jerevánban, mind a Hegyi-Karabah határai közelében betegre aggódják magukat menekülő szeretteik miatt. Egy férfi elárulja, több mint 24 órája nincs kapcsolata a nővérével, csak annyit tud, hogy a családjával együtt az orosz békefenntartók evakuálták Sztepanakertből (azeri nevén Khankendiből). „Ez már a második alkalom, hogy a nővéremnek el kellett hagynia az otthonát, legutóbb 2020-ban történt ugyanez. Egyszerűen nem találok szavakat arra, amit mit érzek. Semmi mást nem szeretnék, csak hogy épségben megérkezzen ide” – mondta a DW-nek.

Oroszország, mint jövőkép

Az egyik menekülő – akinek kérésére nevét nem szerepeltetjük riportunkban – a terveiről beszélt: „Nem akarok Örményországban maradni. Mindenemet hátra kellett hagynom, most új életet akarok kezdeni – a gyerekeim jövője érdekében. Mindezt pedig nem Örményországban akarom megvalósítani, hanem Oroszországba fogunk kivándorolni. Az azerbajdzsániak ott nem érnek el minket!"

A Hegyi-Karabahból menekülőkben óriási a csalódottság, hogy az örmény kormány ilyen simán hagyta az enklávét az azeriek kezére jutni. Bár az ellenzék Nikol Pasinjan lemondását követeli, a kormányfő elég biztos a dolgában. Történelmi kiegyezésre törekszik Azerbajdzsánnal, hogy aztán Grúziához hasonlóan erősítse a kapcsolatot az Európai Unióval.

Szerző: Jennifer Pahlke. A fordítást Valaczkay Gabriella készítette. A cikket Bogár Zsolt szerkesztette.

További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatók.

A Deutsche Welle (DW) és a HVG együttműködése keretében heti rendszerességgel jelennek meg DW-s helyszíni riportok, beszámolók vagy elemzések a hvg.hu-n. A DW egy német közszolgálati hírcsatorna, amely a világ 32 nyelvén tudósít. Újságírói jelen vannak Európa és a világ minden táján. A hvg.hu minden héten a teljes tudósítói hálózat legérdekesebb cikkeiből válogat.