Túl sokan voltak a gépen, és rossz volt az idő – ez okozhatta a néhai iráni elnök halálos helikopterbalesetét
Legalábbis ezt írja egy iráni hírügynökség egy biztonsági forrásra hivatkozva.
hvg.hu/MTI
Az időjárási körülmények és a helikopter súlyából adódó irányítási nehézségek okozták az Irán és Azerbajdzsán határánál májusban történt helikopterbalesetet, amelyben Ebrahim Raiszi egykori iráni elnök (nyitóképünkön) életét vesztette – legalábbis ezt állítja a Farsz, Irán félhivatalos hírügynöksége egy meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva.
Az iráni hadsereg májusban kiadott előzetes jelentésében már szerepelt, hogy a balesettel kapcsolatos nyomozás során nem találtak merényletre utaló jelet.
“A Raiszi ajatollah helikopterbaleset ügyében folytatott nyomozás befejeződött… Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy baleset történt” – írta szerdán a Farsz a vizsgálat lezárásának eredményéről beszámoló biztonsági forrásra hivatkozva.
A baleset vizsgálata során két okot azonosítottak: az időjárási körülmények nem voltak megfelelőek, továbbá a helikopter nem volt képes kezelni a fedélzeten utazó emberek súlyát, ami végül ahhoz vezetett, hogy a jármű egy hegynek ütközött – idézi a forrást a Farsz.
A vizsgálatok szerint a helikopter fedélzetén a biztonsági protokoll által engedélyezettnél kettővel többen utaztak.
A néhai elnök májusban Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavasson egy közösen épített duzzasztógátat az Arasz folyón. Az őt és a külügyminisztert, Hoszein Amirabdollahiánt, valamint mások mellett a tartomány kormányzóját szállító helikopter a visszaúton, az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett zuhant le egyhegyvidéki területen.
Azóta új iráni elnököt “választottak” (idézőjelben, mert Irán vallási diktatúra, ahol végső soron a legfőbb vallási vezetők döntenek az elnök személyéről), és a kabinet is felállt. A néhai elnök halála utáni hatalmi harcról itt írtunk bővebben:
Sorsdöntőnek bizonyulhatnak a következő hetek Modzstaba Khamenei, a legfőbb vallási vezető fia számára és Irán politikai irányát tekintve. A jövő meglepetéseket is tartogathat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.