Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Moszkva a Kurszki területre betörő ukránok ellen küldte harcolni az észak-koreai csapatokat.
Az oroszok oldalán Ukrajna ellen harcoló észak-koreai csapatok vesztesége elérte a 40 százalékot – számoltak be nyugati tisztviselők a BBC-nek.
Mint mondták, ez annyit jelent, hogy az Észak-Koreából a Kurszki területre küldött 11 ezer katona közül már mintegy négyezren váltak áldozattá. Közülük ezren meghaltak, háromezren pedig megsebesültek.
Azt nem lehet tudni, hogy a sebesült észak-koreaiakat hol kezelik, ahogy azt sem, hogy a jövőben érkezik-e utánpótlás Phenjanból.
Ukrajna tavaly augusztusban tört be meglepetésszerűen az Oroszország nyugati részén található Kurszki területre, amelyből több száz négyzetkilométert még mindig az ellenőrzése alatt tart. Kijev akkor világossá tette, hogy nem áll szándékában megtartani az elfoglalt területet, csupán alkupozícióként kívánja felhasználni a jövőbeli béketárgyalásokon.
Az észak-koreai katonák tavaly ősszel jelentek meg az orosz hadseregben, miután Putyin júniusi phenjani látogatásakor Kim Dzsong Unnal kölcsönös védelmi paktumot kötött, amely értelmében segítik egymást, ha a másik országot agresszió éri. A veszteségek alapján azonban úgy tűnik, az észak-koreai katonák viszonylag kevés vagy nem megfelelő kiképzést kaptak, mielőtt a frontra küldték őket.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.