Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Hétfőtől a dolgozók nagy részét fizetett szabadságra küldik, sokan már nem is fognak munkába újra állni.
Világszerte szinte minden USAID-alkalmazottat fizetett szabadságra küldött a Trump-kormányzat vasárnap – írja a Guardian, az ügynökség dolgozóinak küldött és az interneten közzétett értesítő alapján. Az intézkedés az összes közvetlen USAID-alkalmazottat érinti, kivétel a küldetéskritikus funkciókért, a alapvető vezetésért és/vagy a speciálisan kijelölt programokért felelős személyzetet.
A közlemény hozzáteszi, hogy ezzel párhuzamosan az ügynökség megkezdi a létszámcsökkentést is, ami várhatóan 1600 pozíció megszüntetését jelenti majd az Egyesült Államokban. A Fehér Ház egyelőre nem szólalt meg az intézkedéssel kapcsolatban.
A BBC azt írja, hogy a jelenlegi döntés mintegy 5800 embert érint, közülük kerül ki az az 1600, akik már biztosan nem térnek vissza a munkába, a maradék négyezernek még bizonytalan a sorsa.
A Guardian emlékeztet: Elon Musk nemrég azzal dicsekedett, hogy „a faaprítóba dobja a USAID-et”, a kormányzati hatékonyságot célzó intézkedései részeként. Az elmúlt napokban a magyar kormány is előszeretettel hangoztatta azt a véleményt, miszerint a USAID többek között külföldi újságírókat pénzel, ezzel szerezve politikai befolyást az adott országban, többek között Magyarországon is. Az ügyre már rá is állították a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, illetve egy kormánybiztost is terveznek Amerikába küldeni, akinek az lesz a feladata, hogy felderítse az elmúlt években kapott támogatásokat.
A USAID az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, ami az ország legnagyobb segélyszervezete. A szervezet beszántásának korábban Orbán is örült, az ügynökség azonban nem csak a független sajtót támogatta, hanem számtalan humanitárius programot is, amelyek így veszélybe kerültek. Ezekről itt írtunk bővebben:
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.