Lavrov szerint az USA-nak rá kellene parancsolnia Zelenszkijre a fekete-tengeri tűzszünethez
Az orosz külügyminiszter elmondta, erről is volt szó a hétfői szaúd-arábiai találkozón.
HVG
Oroszország hajlandó új megállapodást kötni a fekete-tengeri hajózás biztonságáról, de csak akkor, ha az Egyesült Államok felszólítja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy tartsa azt tiszteletben – idézte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szavait a Reuters.
Lavrov erről egy televíziós nyilatkozatban beszélt. Mint mondta, „egyértelmű garanciákra” lesz szükségük, és szerinte csak az amerikaiak felszólítása adhatná meg azokat a biztosítékokat, amelyekre Oroszországnak szüksége van.
„És nekem úgy tűnik, hogy amerikai partnereink megkapták ezt a jelzést. Megértették, hogy csak Washington képes pozitív eredményeket elérni a terrortámadások megállításában, a polgári infrastruktúra és az energetikai infrastruktúra bombázásának leállításában” – fogalmazott.
A fekete-tengeri kereskedelmi hajózás biztonságát garantáló megállapodás az ukrajnai háború második évében, 2023-ban omlott össze, amiért mindkét fél egymást bírálta. Oroszország azóta gyakran vádolja Ukrajnát „terrorista” akciókkal, és Kijev is gyakran használ hasonló kifejezéseket válaszul az orosz támadásokra.
A Reuters szerint Lavrov megjegyzései arra utalnak, hogy Oroszország a Zelenszkijre gyakorolt amerikai nyomás növelését fogja követelni, mielőtt beleegyezne a fekete-tengeri tűzszünetbe. A megállapodás Washington reményei szerint fontos lépés lenne egy átfogóbb tűzszünet felé, és Ukrajna újra biztonságosan exportálhatna gabonát tengeri úton.
Lavrov kedden arról is beszélt, hogy az amerikai és orosz tisztviselők hétfői szaúd-arábiai találkozóján a fekete-tengeri tűzszüneti kezdeményezés volt a megbeszélések középpontjában. A Kreml korábban azt közölte, hogy mind Oroszország, mind az Egyesült Államok elemzi a megbeszélések eredményét, de a részleteket nem hozzák nyilvánosságra.
A hétfői találkozó az elnöki szóvivő szerint technikai kérdésekről zajlott, a tárgyalások bizonyos aspektusairól Szergej Lavrov ugyanakkor egy keddi interjújában beszélni fog.
Teljesen átgondolatlan, vagy valamilyen hátsó szándék vezérli a plázastop tervezett szigorítását, amely a boltok napi működésén túl a kereskedelmiingatlan-piacot is ellehetetleníti.