Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota az MTI-vel vasárnap, az új egyházfő beiktatásának napján. Robert Prevost még bíborosként, Ferenc pápa kíséretében járt Magyarországon.
Sulyok Tamás köztársasági elnök személyesen gratulált XIV. Leó pápának péteri szolgálata megkezdéséhez. A vasárnapi vatikáni beiktatási szentmisét követően – amelyen az államfő a magyar delegáció vezetőjeként vett részt – a pápa kézfogással üdvözölte a delegációvezetőket, köztük a magyar köztársasági elnököt.
Akik azt gondolták-remélték, hogy Ferenc pápa működése csupán egy könnyen feledhető közjáték lesz a pápaság történetében, határozott cáfolatot kaptak. A XIV. Leó néven a pápai trónra lépett – vasárnap beiktatott – Robert Francis Prevost, ha nem is egy „klónozott Ferenc”, garancia a megkezdett út folytatására.
Sulyok Tamás néhány mondatot váltott Leó pápával, ekkor hívta meg Magyarországra. A meghívást azzal a reménnyel fogalmazta meg az államfő, hogy Róma püspöke az egész magyar közösséget látogatja meg, ugyanúgy, mint elődje, Ferenc pápa tette – közölték.