Házkutatást tartott az FBI Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadójánál

Pénteken szálltak ki a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei John Boltonhoz, akit Donald Trump nemrég lelúzerezett.

  • HVG
Házkutatást tartott az FBI Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadójánál

Házkutatást tartott az FBI John Bolton bethesdai házában pénteken – írja a CNN. Donald Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának házánál több ügynököt láttak. Bolton azt mondta a csatornának, hogy meglepetésként érte az FBI kiszállása az otthonába.

Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda, vagyis az FBI igazgatója azt írta az X-en a házkutatással kapcsolatban, hogy senki sem állhat a törvények felett. Az egyelőre nem derült ki, hogy milyen ügyben nyomoznak. Bolton ellen még 2020-ban zajlott eljárás, akkor azzal vádolták, hogy egy könyvében minősített információkat közölt. Azt az eljárást azonban 2021-ben lezárták.

Donald Trump elnök többször is kritizálta John Boltont, legutóbb azt nyilatkozta, hogy a média „folyamatosan olyan ostobákat és kirúgott lúzereket idéz, mint John Bolton”. A republikánus politikus a múlt héten arról beszélt, hogy az alaszkai találkozó hiba volt. Bolton Trump első ciklusában volt nemzetbiztonsági tanácsadó, aztán 2019-ben menesztették, és megromlott a két politikus viszonya.

Trump volt tanácsadója: Az alaszkai találkozó hiba

John Bolton úgy véli, a pénteki találkozón Putyin mindent be fog vetni annak érdekében, hogy maga mellé állítsa és Zelenszkij ellen fordítsa az amerikai elnököt.

Nemcsak Bolton ellen indult eljárás a közelmúltban Trump ellenfelei közül, az Igazságügyi Minisztérium ebben a hónapban esküdtszéki vizsgálatot indított Letitia James New York-i főügyész ellen, aki 2022-ban üzleti csalás indokával indított eljárást Donald Trump ellen vállalati ingatlanainak valótlan értékbecslése miatt. A per a 2024-es elnökválasztási kampány idején zajlott.