Nyolc embert ítéltek el a lefejezett párizsi tanár ügyében
Samuel Patyt 4 évvel ezelőtt gyilkolták meg, miután egyik óráján Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat mutatott a diákjainak.
Samuel Patyt 4 évvel ezelőtt gyilkolták meg, miután egyik óráján Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat mutatott a diákjainak.
HVG
A vádpontok között emellett gyilkossági kísérlet és súlyos testi sértés is szerepel.
HVG
Magyarországon mennek a legtöbben szabadságra a téli ünnepek alatt az Unió tagországai közül, de nem nálunk pihennek valóban a legtöbben. Európai vakációs év végi körkép.
Kuglics Sarolta (EUrologus)
A négy Oscar-jelölésig jutott Tom Cruise híresen fegyelmezetten dolgozik, mindenkivel udvarias, a filmjei több mint négymilliárd dollárt hoztak, s maga diktálhatja azok pénzügyi feltételeit.
Timothy Garton Ash arról írt, hogyan alakulhat az ukrán háború 2025-ben, a Die Welt a NATO jövőjét taglalja, a Financial Times pedig megkereste a pozitívumokat a most záruló évben. Válogatásunk a nemzetközi lapok írásaiból.
hvg360
A Kínai Népköztársaság szerint szuverenitása és biztonsági érdekei sérülnek azzal, hogy az USA katonai támogatást nyújt Tajvannak.
HVG
A Kongói Demokratikus Köztársaságban rendszeresek az ehhez hasonló tragédiák, néhány napja 25-en haltak meg egy hajóbalesetben.
HVG
Az amerikaiak a jemeni fővárosban, Szanaaban található célpontok ellen hajtottak végre légicsapásokat, amikor az incidens történt.
HVG
Először azt hitték, defekt miatt veszítette el az uralmát a sofőr a busz fölött.
MTI
A 19 éves elkövető, aki egy hétéves gyereket megölt, három másikat és egy tanárt pedig megsebesített, pszichés problémákkal küzd.
MTI
Szombaton sajtótájékoztatót tartott a város ügyésze és a rendőrség.
hvg.hu
A német kancellár azt ígérte, a törvény teljes erejével fognak válaszolni a történtekre.
MTI
MTI
hvg.hu
A helyi karácsonyi vásárban péntek este egy férfi autóval hajtott a tömegbe, úgy tudni, hogy többszáz méteren keresztül. A támadót őrizetbe vették, egyelőre nem tisztázott, hogy mi volt a motivációja.
hvg.hu
Ördögűzők támogatása, Jaroslaw Kaczynski fekete pénzeinek kezelése, egyebek mellett ezzekkel is vádolják Lengyelországban Marcin Romanowskit. Lengyelország gazdasági sikersztori. A lengyel kormányfő, Donald Tusk Európában sztár, otthon éppen rászámolnak. Az EU-nek el kell döntenie, hogyan viszonyul Amerikához. Irán meggyengült, de vajon mit kezd ezzel Donald Trump. Nemzetközi lapszemle.
hvg360
A merénylettel gyanúsított ötvenéves orvos pontos motivációi egyelőre nem ismertek. A támadásban ketten meghaltak, az egyikük kisgyerek.
hvg.hu
A nem jogerős ítéletet majd négy éve tartó büntetőeljárás után hirdette ki a bíróság.
MTI
A magyar kormányfő szívesen adja elő, hogy diplomáciai közvetítő Oroszország és Ukrajna között, ám a két napja tartott EU-csúcson bebizonyította, hogy a szerep nem több politikai PR-akciónál. Így értékeli a brüsszeli tudósító, Oliver Grimm, aki azt is megjegyzi, hogy a politikus a háború kezdete óta nem lankad: folyamatosan a béke szükségességét hangoztatja.
hvg360
Egy személyautó hajtott a tömegbe egy magdbeburgi karácsonyi vásáron. Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szerint legalább két ember meghalt és sok a sérült. A magdeburgi mentőszolgálat szerint legalább 60-80 sérült lehet. A rendőrség szerint robbanóanyag lehet az autóban, amivel a tömegbe hajtottak, ezért lezárták a környéket. A Spiegel úgy tudja, az őrizetbe vett férfi szaúd-arábiai származású, 2006 óta él Németországban, foglalkozását tekintve pszichiátriai és pszichoterápiás szakorvos. Orbán Viktor részvétéről biztosította a német kancellárt.
HVG
A fordítás megtanítja az embert különösen mélyre hatolni a nyelvben – mondja az indiai fordító, szerkesztő, író Girdhar Rathi, akit egy magyarországi ösztöndíj tett a magyar irodalom rajongójává. Magyar írók, költők műveit általában angolból fordítják hindíre, de Rathi magyar eredetiből fordít – az alábbi interjút készítő Köves Margit, a Delhi Egyetem oktatójának segítségével. A cikk a Szeretettel Delhiből című sorozatunk része.
Köves Margit
Az Egyesült Államok szerint az ISIS nyolcezer dzsihadista harcos kiszabadítására készül a szíriai zűrzavar közepette.
HVG