Melyik a foci-vb legmenőbb meze? 48 csapat, 96 dizájn, és minden, amit tudni érdemes róluk
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Egy kanadai startup emberi közreműködés nélkül borítaná be fákkal a kopár vagy leégett területeket.
Faültető drónokat állítottak munkába a héten Toronto északi részén, ott, ahol egy szabadtéri tűzeset miatt számos fa elpusztult. A drónokat kis tartályokkal szerelik fel, azokból lövelli a szerkezet a földbe a vetőmagokat, amelyekből sokak reménye szerint új fák nőnek majd.
Az embernél gyorsabban dolgozó drónokat egy kanadai startup, a Flash Forest üzemelteti. A cég szerint a gépek egy hónap alatt 40 ezer új fára elegendő magot szórnak a talajra, de a végső cél legalább egymilliárd új fa. A fásítás miatti igyekezet nem új, több környezetvédő szerint is a fákkal sikerülhet csak elejét venni a bolygó egészét veszélyeztető klímaváltozásnak.
A startup szerint programjuk olcsóbb is, mint a rendes fásítási munkálatok, hiszen eleve gépekkel dolgoznak - azoknak pedig se fizetést, se szállást nem kell adni.
(Via Fast Company)
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.