A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A Powelliphanta augusta még a róla gondoskodó szakembereket is meglepte.
Eddig rejtély övezte egy nagyméretű, ragadozó csiga különös szaporodási szokásait, de most először sikerült felvételt készíteni arról, hogyan bújik elő a pete egy nyílásból, ami a feje közelében található.
A videót az Új-Zélandi Természetvédelmi Minisztérium osztotta meg a Powelliphanta augusta faj egyik példányáról.
A Powelliphanta augusta nevű csigafaj, ami őshonos az országban, veszélyeztetettnek számít, és a szakemberek már évek óta dolgoznak azon, hogy megmentsék a kihalástól.
„Figyelemre méltó, hogy ez az első alkalom, hogy szemtanúi voltunk annak, hogy az egyik példány petét rak” – nyilatkozta Lisa Flanagan, a természetvédelmi minisztérium munkatársa, aki 12 éve foglalkozik ezzel a fajjal. Hozzátette, vannak olyan egyedek, amelyek 25-30 évesek. „Ők szöges ellentétei az Új-Zélandra behurcolt kártevő csigának, amik olyanok, mint egy gyom, évente több ezer utódjuk van, és rövid életűek.”
A Powelliphanta augusta a 2000-es években komoly bajba került, ugyanis egy energiaipari vállalat egyik bányászati projektje miatt félő volt, hogy az élőhelyük elpusztul. Ekkor mintegy 4000 példányt távolítottak el a területről és telepítettek át, míg további 2000 példányt Hokitika városában olyan tárolókban helyeztek el, amelyekben hasonló körülményeket tudnak biztosítani, mint amilyenek a csigák eredeti élőhelyén jellemzőek.
Sajnos 2011-ben mintegy 800 csiga pusztult el véletlenül, ugyanis az egyik tároló nem működött megfelelően. A Természetvédelmi Minisztérium közlése szerint idén márciusban közel 1900 csigáról és közel 2200 petéről gondoskodtak.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.