szerző:
BI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az állandó felülről jövő iskolai reformok, úgy tűnik, nem sok javulást hoznak az iskolák életében (sőt!), ám számos helyen indultak el kisebb innovációk, amik bizonyítottan sikeresek. Tudták, hogy még mindig a dobókockába csomagolt papírkorongokat kell az elsősöknek beszerezni? És hogy a periódusos rendszer táblajátéknak is használható?

„Soha többé dogát, csak ilyen feladatokat” – kiáltottak fel a diákok, amikor először találkoztak azokkal a „játékokkal”, amelyeket kifejlesztőik elsősorban a tanulási nehézségekkel küzdő felső tagozatosok számára hoztak létre. A gyerekek csak annyit tapasztaltak, hogy társasjátékoztak, dobókockáztak, memóriajátékoztak egy jót, de közben észrevétlenül nagyon sokat tanultak.

„Ezek a gyerekek azért voltak kivéve a csoportokból, mert tanulási, magatartási nehézségük volt, nem tudtak együttműködni a többiekkel. Nem egy vidám történet, de ez volt az érdekük nekik is, meg a többieknek is” – meséli korábbi, erdőkertesi osztálya történetét Szelekovszky Noémi tanárnő. Ő és társa kapták a feladatot néhány éve, hogy ezekben a napközi otthonos tanulócsoportokban tanítsanak. „Minden tantárgyat mi vittünk, és a szakos kollégák vizsgáztatták a gyerekeket. Amikor befejeztünk egy anyagrészt, akkor jöttek, vizsgáztak a gyerekek.”

©

Ez persze nem volt könnyű a tanulási zavarral küzdő, általában hátrányos helyzetű családból származó kiskamaszok között. Korábban egy év alatt három pedagógus mondott fel, mert nem bírt ezekkel a gyerekekkel. Amikor Szelekovszky Noémi odakerült, szeretett volna megküzdeni e súlyos pedagógiai kérdéssel: mit tud kezdeni a „gengszterosztályként” aposztrofált, a többségi iskolától – gyakorlatilag még helyileg is – elkülönített csoporttal. Épp ekkor járt az ELTÉ-n fejlesztőpedagógus-képzésére, és ott különösen érdekelte a tanulási nehézségekkel küzdők oktatása.

Kollégáival – Rideg Andrással és Zsótér Zsuzsannával – kidolgoztak először egy, majd több tantárgyra is játékos, fejlesztő munkafüzeteket, amiket később kis tananyagcsomaggá fejlesztettek. Abból indultak ki, hogy nem a diákokat kell megváltoztatni, hanem a tanítási módszereiket. A kezdő lépés az volt, hogy a meglévő tananyagot lerövidítették, érthető formába öntötték, és ahhoz igazították a fejlesztő feladatokat. A lényeg az volt, hogy játékos formában, lerövidített tananyaggal ugyanazt tanulják észrevétlenül, mint amit amúgy is tanulniuk kéne.

©

Rideg András azt emeli ki, hogy a munkafüzeteikben ugyanazon feladattípusok vannak, mint egy alsós fejlesztőórán. Felsősök számára ugyanis alig van fejlesztőanyag, ami van, az pedig nem a tananyaghoz köthető. „Nálunk az órákon csak játszik a diák, de közben hallja, egyszer-kétszer a tananyagot, és a végére meg is tanulja. Vizuális és auditív fejlesztésről van tehát szó: hallgasd meg, amit olvasok a szövegből, vagy húzd alá, vagy írd le emlékezetből, stb.”

Legfontosabb az volt tehát, hogy a gyerekek észre se vegyék, hogy tanulnak. Jöttek a különböző ötletek, hogy a munkafüzetek mellé csináljanak olyan játékokat, amikbe belecsempészik a tanulást.

©

Az egyik ilyen, az egyébként általában a gyerekek körében nem túl népszerű kémiához kapcsolható társasjáték. A periódusos rendszert használják a diákok játéktáblaként, lólépésben haladnak a hidrogéntől a héliumig, és a besatírozott elemeket érintve pontot kapnak. Ha viszont érintenek olyan elemeket, amikből vegyületeket tudnak képezni (például érintik a nátriumot és a klórt is, és felidézik, hogy ebből lehet nátrium-kloridot alkotni), az pluszpontot jelent. Nem a gyorsaság a fontos, hanem hogy gyűjtsenek minél több vegyületet. Ha egy elemmel több vegyületet is tudnak alkotni, akkor érdemes gyorsan odamenni, így előre is kell gondolkodni. Így játszva rögzítik az alapvető kémiai ismerteket, és óra végén nem akarják abbahagyni a „tanulást”.

Szintén a kémiához kapcsolódik egy dominószerű játék, a vegyületek támadása. Ez a dáma és a stratégiai játékok keveréke, csak közben ezt kell figyelniük a diákoknak, melyik vegyület reagál a másikra. Egyébként taktikázni kell, lólépésekkel kell eljutni a várfal mögé.

Hasonlóan szellemes az a világtérkép, amit a Twister játékhoz hasonlóan játszanak a gyerekek: csak miközben ügyeskednek az ujjaikkal (fejlődik a finommotorikai képességük), megtanulják az országok, földrészek elhelyezkedését.  De van memóriajáték vagy dobókockás történelmi és mesélőjáték is.

Amikor egy e módszert használó veresegyházi iskolába látogattunk, a gyerekek több csoportban dolgoztak. Leginkább egy napközis játékfoglalkozásra hasonlított az óra, több csoportban játszották a diákok a fentieket. Láthatólag élvezték, nem is akarták abbahagyni óra végén.

©

És az eredmények nem maradtak el. Az új munkafüzetek és játékok bevezetése után rövid időn belül javult a diákok szövegértése, helyesírása, vagy épp stabilabbak lettek a földrajzi, történelmi, kémiai ismereteik. „Kezdtek jól felelni. Kémia, földrajz – tudtak válaszolni a kérdésekre. Volt sikerélményük, a korábbi 1-es, 2-es érdemjegyeiket feltornászták 3-asra, 4-esre.”

A címben emlegetett felkiáltás nyomán elnevezett tancsomagok jelenleg 5-6 tantárgyhoz, több évfolyamhoz készültek el, de minden tantárgyra és évfolyamra szeretnék kibővíteni. A közeljövőben pedig tabletre, okostelefonra is elérhetővé tennék a fejlesztők.

A tabletek játékaihoz szoktak, nem fogja érdekelni őket az apuka által kivágott ’A’ betű

Egészen más története van a Kuvik névre keresztelt módszertani doboznak, amely a legkisebbeket, az 1-2. osztályosokat célozza.

„Az egész akkor kezdődött, amikor bementem egy papírboltba, és azt láttam, hogy az kisiskolásoknak ugyanazokat az eszközöket – a kék papír dobókockába csomagolt számolókorong készlet, a szülők által kivágandó pénzérmék, betűkártyák, műanyag pálcikák stb. – kell beszerezniük, mint nekem kellett. Ezek mintegy 50 éves eszközök, és semmit nem változtak! Már a szüleink is ezzel tanultak számolni, olvasni” – meséli a Kuvik névre elkeresztelt tanulói csomag kifejlesztője, Török Judit.

Ez a rácsodálkozás motiválta a MOME tárgytervező szakán, hogy diplomamunkaként kifejlessze, a mai igényekhez igazítsa a kisiskolások alapkészleteit. Úgy véli, hogy miközben mindenütt azt halljuk, mennyire más az Y, Z generáció, mint a korábbiak, elvárjuk, hogy ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanazokkal az eszközökkel kössük le a mai diákok figyelmét, mint fél évszázada. „De hát természetes, hogy ez nem fog menni, hiszen ők már a tabletek játékaihoz szoktak, nem fogja érdekelni őket az apuka által kivágott ’A’ betű. Egyszerűen nem ebben a tárgyi környezetben nőttek fel.”

©

Viszont – mint mondja – motiváló lehet a gyerekek számára, ha olyan tárgyak veszik körül őket az iskolában is, amiről leginkább egy társasjáték jut eszükbe. A Kuvik alapvetően egy matekdobozból és egy betűkártya készletből áll. (Eredetileg ezek egybe voltak csomagolva, de a több iskolában és tanárképző műhelyben való tesztelések tapasztalatai azt mutatták, hogy szétbontva is érdemes hozzáférhetővé tenni.)

Nagyjából úgy lehetne leírni a doboz tartalmát, hogy abban az eddig jellemző iskolai fejlesztőeszközök helyett sokkal inkább felhasználóbarát (ráadásul csupa újrahasznosított anyagból készült), a gyerekek és pedagógusok számára is játékosan használható, az olvasást, számolást előkészítő tárgyak vannak.

A mágnessel záródó doboz által rejtett eszközökkel játszva begyakorolhatók az alapműveletek, a mennyiségek közötti összefüggések, vagy épp a mutatós óra leolvasása. Az eddigi papírkorongokat itt vastag, könnyen kézbe vehető fakorongok váltják, a szorzótábla használatával a sorok és oszlopok találkozásánál találják a gyerekek az eredményeket, a színes számegyenesen fapálcikákkal tudnak gyakorolni. A betűkártyákkal pedig játékosan ismerhetik meg a betűket, azokkal szavakat, egyszerű mondatokat alkothatnak: azaz lépésről lépésre építik fel az olvasás technikáját.

A Kuvik persze csak egy eszköz, a jó tanító nélkül mit sem ér – húzza alá Török Judit – ám hozzáteszi, a számos iskolában lezajlott tesztelés tapasztalatai azt mutatták, hogy a kedves, színes, gyerekbarát eszközökkel a gyerekek sokkal szívesebben „játszanak”, mint a korábban használatos papírtárgyakkal, amit könnyen elfúj a huzat, alig lehet megfogni. (Nem beszélve az olyan szülői muszáj-segítségről, mint például a kis papírérmék kivagdosása.)

Az is kiderült a terepen, hogy nem feltétlenül kell minden egyes gyereknek egy-egy Kuvik-doboz: volt olyan iskola, ahol párosával vagy kis csoportokban használták azt a gyerekek. A Kuvikot már most több helyen használják az országban, a Wonderteam Kft. pedig a Nemzeti Tehetség Program keretein belül elindított egy programot pedagógusjelöltek és pályakezdő tanítók részvételével, ami kifejezetten erre épül. Közben elkészült a Kuvikhoz tartozó módszertani kézikönyv és játékgyűjtemény is. És készül egy akkreditált pedagógus képzési program is a dobozhoz.

A Soha többé doga! módszer iránt – többek közt Gyarmathy Éva „mentorálásának” köszönhetően az ország több helyéről érdeklődnek, az azt kifejlesztő pedagógusok számos konferencián és számos intézményben bemutatták már a játékos tanulás módszertanát. A Kuvikot is több tucat iskola használja sikerrel. Mindkét módszer a kerettantervekre épül, az abban leírt készségek kifejlesztését segíti.

Érdekes összehasonlítani a kifejlesztésük lépéseit, alaposságát, tesztelésre szánt időt és energiát például az államilag monopolizált, és az iskolákra erőltetett tankönyvek elkészítésének rohamtempójával. Aztán pedig össze lehet vetni a kész taneszközök minőségét is.