Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kis kelet-európai gazdaságokból is elindulhat olyan járvány, amely a térség egészét érinti – mondta a Financial Timesnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője
Dominique Strauss-Kahn, akit a londoni üzleti napilap csütörtökön idéz Kelet-Európáról közölt elemzésében, kijelentette: az, hogy egy gazdaság kicsi, nem jelenti, hogy helyzetének romlása nem gyakorol semmilyen hatást a környező térségre. Az IMF vezérigazgatója szerint a valutaalap ezért léptetett életbe „nagy programot” Lettország számára, jóllehet a lett gazdaság éves GDP-értéke nem haladja meg a 30 milliárd dollárt.
Fennáll a járvány kockázata Kelet- és Közép-Európában. Az egyik kérdés az, hogy mi történik ezekben az országokban, a másik azonban, hogy ez milyen lehetséges hatásokat gyakorolhat azokra az országokra, amelyeknek bankjai jelentős kitettségűek e gazdaságokban – fogalmazott Strauss-Kahn. A valutaalap vezetője szerint „nem azt mondjuk, hogy valami történni fog, de történhet, ezért a helyzetet gondosan figyelni kell”.
A Financial Times által kérdezett elemzők közül ugyanakkor nem mindenki ért egyet az IMF becslésével, hogy a jórészt nyugat-európai kézben lévő kelet-európai bankok kinnlevőségeinek akár a 20 százaléka is nem teljesítővé válhat.
Dominique Strauss-Kahn az IMF elnöke. Jobb félni, mint megijedni © MTI/EPA |
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.