Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tervek 98 millió forintba kerülnek.
A Közbeszerzési Értesítő közleménye szerint a Fehérvári és Fekete Kft. egy olyan bringaút tervezését nyerte el, amely Bicskéről indul, majd a Felcsút–Alcsútdoboz–Vértesacsa–Lovasberény–Vereb–Pázmánd vonalon halad, és a projekt ezen kívül tartalmazza még Nadap, Kápolnásnyék, továbbá Pákozd hálózatba kötését is.
Ez a nyomvonal jórészt a 811-es utat takarja, és körülbelül (de korántsem teljesen) megegyezik azzal a tervvel, amely a Budapest és Balaton közötti, 120 kilométeres kerékpárút egyik változata volt (az alábbi térképen az "A" jelű variáns). A Balatonra vezető bicikliutat három verzióban is felvázolták, de korábban nem ezt, hanem egy másik nyomvonalat ("B" variáns) tartottak befutónak, amely a Budapest–Budaörs–Törökbálint–Biatorbágy–Etyek–Gyúró–Tordas–Kajászó úton érte volna el Pázmándot.
Kerestük a projektet kezelő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ szakembereit, de egyelőre nem sikerült információt kapni arról, hogy a mostani közbeszerzés a balatoni út része, vagy attól független. Utóbbi esetben ugyanis két egymással csaknem párhuzamos bringaút feszülne 30 kilométeren át a szántóföldek között.
Az út tervezése mindenesetre 98 millió forintba kerül, a közbeszerzést elnyerő veszprémi társaság korábban is tervezett kerékpárutat, például Veszprémben, és részt vett egy budapesti XII. kerületi projektben is. A cégbírósági adatok szerint a Fekete Tamás és Fehérvári Zsuzsanna tulajdonában álló társaság tavalyi árbevétele 171 millió forint volt, ehhez képest adózott nyeresége nagyon vaskos, 57 millió forintra rúgott.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.