Szükségmegoldásnak indult, aztán úgy maradt: a magyarországi lakások csaknem egynyolcada előre gyártott vasbeton elemekből épült, röviden panel. A csaknem nyolcszázezer lakás felépítésével gyorsan lehetett enyhíteni a hiányt, ám azt valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy a többnyire szűk és korszerűtlen épületek hosszú évtizedekig a városok szerves részei lesznek.

Az elmúlt évek energetikai korszerűsítési programja után most radikálisabb megoldást fontolgat a kormány: a jellemzően tízemeletes épületek felsőbb szintjeinek a visszabontásával tennék élhetőbbé a lakótelepeket.

Szokatlan, ám nem lenne példa nélküli és megvalósíthatatlan sem a panelvisszabontás terve, amiről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt pénteken Hódmezővásárhelyen. Az ötlet sem új: azt tavaly áprilisban éppen a Csongrád megyei város volt polgármestere, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János vetette fel.

MTI / Balogh Zoltán

A részletekbe igazán egyik politikus sem merült el hallgatósága előtt, így sok konkrétumot nem tudni sem a módszerekről, sem arról, mi lesz azokkal, akiknek a lakását visszabontják. A miniszterelnök is csak annyit mondott ezzel kapcsolatban: ha a lakók mindegyike áldását adja erre, akkor Hódmezővásárhely lehet az a város, ahol megpróbálkoznak azzal, hogy a tízemeletes panelházakat nem csak felújítják, de felsőbb szintjeiket vissza is bontják.

Pedig a nagy kérdés nem is ez, hanem az, mi lesz azokkal a lakókkal, akik így elveszítik eddigi lakásaikat. A hvg.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint is erre kell elsősorban megoldást találnia az államnak, mielőtt a visszabontásba belefog. Eltér István, a Magyar Építészkamara alelnöke úgy látja, egy ilyen nagyszabású projektnél nem csak az ott élők beleegyezésére van szükség, de arra is, hogy az állam kísérje végig a folyamatot: biztosítson átmeneti, vagy akár állandó lakást a lebontott panel helyett. Ez pedig a szakértő szerint egy amúgy is kívánatos állami bérlakásprogram kezdeti eleme lehetne.

Kérdés persze, hogy az állam ebbe is belefogna-e, hiszen ez jóval több pénzt emészthet fel, mint maga a bontás. Ráadásul nem is most először költenének a korszerűtlen épületekre: a panelfelújítási program keretében a 800 ezer panellakás ötödét már megújították. Igaz, ez leginkább energetikai beavatkozást hozott, ám – mint arról Koji László, az ÉVOSZ elnöke korábban nyilatkozott – mindez nyáron nem sokat segít.

Patkánylyukban évtizedek óta

A panelek építésekor 30-40 éves élettartammal számoltak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne bírnának ki akár száz évet – véli Eltér is. Vagyis nem a műszaki állapotuk a legnagyobb probléma, inkább az, hogy ezeket a lakásokat nem lehet bővíteni, átalakítani se nagyon, ráadásul eleve nagyon szűkre szabtak mindent ezekben az épületekben. Márpedig családok hosszú évtizedeket élnek le benne, sokkal hosszabb időt, mint amennyit akkor terveztek, amikor beköltöztek.

Ezért sem valószínű az, hogy mondjuk a Békásmegyeri lakótelep – vagy legalábbis a tízemeletes épületeinek felső néhány szintje – egyik napról a másikra el fog tűnni majd. Eltér István ezt legfeljebb elszigetelt helyeken, szabadon álló épületeknél tartja elképzelhetőnek. Nem mintha a bontás kockázatos lenne: a kamara alelnöke szerint akár még az építésnél is biztonságosabb folyamat az elemek visszabontása.

MTI / Krizsán Csaba

Magyarországon Újpesten volt már példa arra, hogy az energetikai korszerűsítésen túlmenően felújítsanak panelházakat. Az ezredforduló környékén egy kétemeletes épületre került sátortető, rá pedig az erkélyek helyett tágasabb balkonok.

A felújítás kérdése mára a volt Szovjetunióban vált igazán égetővé, igaz, ott nem a visszabontásban gondolkoznak, hanem a dózerolás tűnik az egyetlen megoldásnak. Az ötvenes évek második felétől – Nyikita Hruscsov idejében – szükséglakásoknak épített, 2,3 méteres belmagasságú lyukak lebontására már ki is adta a parancsot Vlagyimir Putyin, ám a program akadozik. Erre magyarázat az is, hogy a 12 milliós Moszkva lakóinak csaknem tizede, 1,6 millió ember él még a mai napig ilyen épületekben.

Nyugat-Európában a németek pontossága közmondásos, ezen a Hamburgban készült videón is jól látszik, hogy milyen odafigyelést, milyen aprólékos, jól megtervezett munkát követel egy elöregedett épület lebontása.

A volt NDK területén is szívesebben vetették be a dózert, itt több városban volt példa visszabontásra – bár a ritkítás népszerűbb módszernek számított a kétezres évek elején. Kelet-Berlin marzahni gigalakótelepén az épületeket különböző szintekig bontották vissza, aztán új tetőt, homlokzatot, teraszokat kaptak, de átjárókat is építettek a házak közé.

A panelházak nem csak a volt szocialista országok nagyvárosait csúfították a hatvanas évektől, de Nyugat-Európában is terjedni kezdett az olcsó építkezési forma. És ők is jórészt a kilencvenes években szembesültek azzal, hogy valamit kezdeni kellene az épületekkel.

Londonban a nagy truváj az volt, hogy a brit főváros keleti részének egyik lakótelepén nyolcemeletes egyenházak egy részének a felső öt szintjét bontották vissza. A cél itt a gettósodás megállítása volt, ezért a bontással egy időben szociális és polgárőri hálózatot is kiépítettek a poplari „brutalista” tömbben.