Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az emberierőforrás-miniszter szerint ez a nemzet megmentésének és fennmaradásának törvénytervezete.
A kormány megbízásából pénteken benyújtja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A legfeljebb 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatást minden házaspár igényelheti, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és a házaspár valamelyik tagja legalább három éve biztosítási jogviszonyban áll. A kölcsön törlesztését az első gyerek születésekor három évre felfüggesztik, a másodiknál további három évre felfüggesztik, a harmadik gyerek születésekor pedig teljes egészében elengedik a támogatás összegét.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára példaként elmondta, hogy ha egy házaspár három gyereket tervez, és felveszi a babaváró kölcsön 10 millió forintját, a 10 millió forintos csokot, amelyhez igényli a 15 millió forintos kamattámogatott hitelt, akkor 35 millió forintos támogatáshoz jutnak, a harmadik gyerek születésekor pedig a babaváró kölcsönt egyáltalán nem, a kamattámogatott hitelből pedig már ötmillió forintot nem kell visszafizetniük. A törvénnyel kapcsolatban azonban megkötések is kiderültek – ezekről itt írtunk.
A kormány kiterjeszti továbbá a kamattámogatott lakáscélú kölcsönt a használt lakásokra is. Jelenleg új lakásra két gyerek esetén 10 millió, három gyerek esetén 15 millió forintos kedvezményes hitelt lehet kérni. Július elsejétől ugyanezt a támogatást használt lakás vásárlására is fel lehet használni, és ugyanettől az időponttól az eddigi 35 millió forintos értékhatárt is eltörlik – tette hozzá Kásler. Az akcióterv bővíti a jelzáloghitelekhez nyújtott gyerekvállalási támogatást is, eddig ugyanis a harmadik és további gyerekek születése esetén 1-1 millió forintot írtak jóvá, júliustól azonban már a második gyerek születése esetén is elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésénél pedig négymillió forintot.
Az autóvásárlási támogatás a három vagy több gyereket nevelőknek jelent segítséget, új, hétszemélyes autó vásárlásához 2,5 millió forint erejéig vagy az autó árának 50 százalékáig – mondta el.
Mégsem lesz 1 millió forintos 7 személyes új autó: az ár felét teheti csak ki az állami kedvezmény
A kormány új részletet is elárult a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban.
A négy vagy több gyermeket nevelő anyák nyugdíjba vonulásukig tartó személyijövedelemadó- (szja) mentessége jövő évtől lép életbe, és szintén 2020-tól lesznek jogosultak a még nem nyugdíjas korú nagyszülők a gyedre, ha mindkét szülő dolgozik, és ők ezt kérik.
A kormány továbbá a jelenlegi 50 ezerről 70 ezerre növeli bölcsődei férőhelyek számát az országban, így minden házaspár el tudja majd helyezni gyermekét bölcsődében – mondta Kásler Miklós.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?