2010 előtt is elég ramaty állapotban volt a közoktatás, számos tanulmány leírta, hol kellene beavatkozni a rendszerbe, a diagnózisokról gyakorlatilag szakmai konszenzus alakult ki. Az Orbán-kormány felrúgta mindezt, majd a szétesés előtt álló biciklit nemcsak túltolta, hanem baltával is nekiesett.

Az emberminiszter a Miskolcról indult és mára országossá vált „tanárlázadás” követeléseivel szemben eddig nem túl sok érvet tudott felhozni. Nagyon beszédes például, hogy csak egyszer húzta elő a szokásos pártpolitikai kártyát, mondván, hogy az ellenzéki pártok segítik az aláírásgyűjtést. (Ezt elég nehéz lenne alátámasztani, látva az alulról jövő, szakmai tiltakozáshullámot, a hermanosok leveléhez csatlakozókat.)

Emellett a pedagógusok adminisztrációjának csökkenését ígérte még Balog (pontosabban csak azt, hogy kicsit odébb tolják a szakfelügyelet indulását), illetve, hogy létrehoz egy Köznevelési Kerekasztalt (mint kiderült, elsősorban olyan, az államtól függő szervezetekkel, mint a Klik, az NPK, az iparkamara, az MMA, ami már megalakulás előtt komolytalanná tette a grémiumot), és országszerte klikes fórumokon mérik fel a problémákat.

Szakadék szélén

Múlt heti miskolci kiruccanásán azt is kiemelte a miniszter, hogy nem lehet minden az iskolákat érintő problémát a Fidesz-kormány nyakába varrni. „Ne csináljunk úgy, mintha eddig minden rendben lett volna”.

És ebben igaza van Balog miniszternek. Kár, hogy a súlyos problémákat nem orvosolták, hanem tovább mélyítették. A szakadék szélén nyikorgó biciklit tolták túl, ahelyett hogy visszarántották volna onnan.

Balog Zoltán Miskolcon - Ne csináljunk úgy
©

2010 előtt sem volt ugyanis minden rendben, sőt. 2009-ben a Magyar Tudományos Akadémia egyik konferenciáján Csapó Benő oktatáskutató egyenesen azt a szlogent vetítette ki a magyar iskola helyzetéről szóló előadásán, hogy „veszélyben a nemzet!”, amellyel egy az amerikai oktatási rendszerről készült jelentésre utalt („Egy nemzet végveszélyben”), s amely után a tengerentúlon hatékony reformok indultak meg. Csapó drámai megfogalmazásban tárta fel, hogy a közoktatás gyenge (de akkor még az OECD-átlag körüli!) teljesítménye olyan szintű, hogy veszélyezteti a magyar írásbeliséget, a magyar nyelvet, a nemzeti kultúrát, az ország gazdasági versenyképességét, a társadalmi kohéziót és a demokráciát is, ha nem történik sürgősen valami.

Azóta sokat romlott a magyar oktatás teljesítménye.

A közoktatás egyre romló színvonalát más fórumokon is megfogalmazták akkoriban, ilyen volt többek között az Oktatási Kerekasztal által 2008-ban kiadott Zöld Könyv, vagy a Sólyom László által felkért Bölcsek Tanácsa által kidolgozott Szárny és teher, legutóbb 2013-ban állítottak össze egy Fehér könyvet a szakemberek.

Ezekben többek között a tanárképzés válságát, a diákok – nemzetközi összehasonlításban is – romló teljesítményét, az iskola esélykiegyenlítő szerepének elégtelen voltát, a lexikális tudásra épülő zsúfolt tananyagot, az oktatás elégtelen finanszírozását írták le. Emellett az egyik fő problémaként az akkori iskolarendszer szélsőségesen decentralizált és szétaprózódott voltát jelölték meg: közel háromezer iskolafenntartó (jellemzően önkormányzatok, illetve egyházak, alapítványok) működtette 2010 előtt az iskolákat.

Máshogy látja az életet

Jött az új kormány, és bár választási dokumentumaiban egy szót sem szólt az oktatásról, Hoffmann Rózsa vezetésével, de nyilván a miniszterelnök (és hű „súgója” Parragh László kamarai elnök) utasítására alaposan átalakították az oktatási rendszert. A kétharmados felhatalmazásukat ugyanakkor nem arra használták, hogy a pontosan dokumentált problémákra adjanak valós válaszokat, hanem arra, hogy a szakmai érveket, az oktatási szereplők véleményét meg sem hallgatva, erőszakosan verjék át a központosított rendszer bevezetését.

Hoffmann Rózsa - Átalakított
©

Csapó Benő hét éve azt is elmondta: „a demokratikus társadalmakban elengedhetetlen, hogy bizonyítékokra alapozott oktatáspolitikát alkalmazzanak”. A orbáni oktatási reformok megalapozottságát, talán az a kiszólás mutatja be legjobban, amikor a köznevelési törvény vitájában egy frakcióülésen Pokorni Zoltán adatokkal, számokkal próbált érvelni az esztelen államosítás ellen, a miniszterelnök így intette le: „Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet”.

Bújtatott pénzkivonás

Még zsúfoltabbá varázsolták a tantervet, sokszor rossz minőségű egyentankönyveket erőltettek a gyerekekre, megnövelték a diákok és tanárok terhelését, a rendszerbe kódolták a szegregációt, lecsökkentették a tankötelezettség felső korhatárát, „helyzetbe hozták” az egyházi iskolákat.

Miközben – és ez a lényeg! – drasztikusan sok pénzt vontak ki a közoktatásból. Ennek egyik eszköze volt a központi iskolafenntartó, a Klik létrehozása (amit már ekkor sok tízmilliárdos hiánnyal alakítottak meg), az állami iskolák működtetésének és fenntartásának szétválasztását. Ennek áldásos hatásairól (ki veszi a papírt, ki fizeti a javításokat, miért nincs kréta, stb.) évek óta keringenek a tragikomikus történetek, ezt minden szülő és tanár tudja sorolni hosszasan.

Az iskolafenntartás centralizálása nemcsak a korábbi szétaprózódott rendszer túltolt ellenpólusa, hanem egy előre borítékolhatóan rossz lépés volt. Számos szakértő figyelmeztetett ugyanis, hogy az iskolák nagy részének jó gazdája az önkormányzat, ezeken a helyeken célszerű lenne meghagyni ezt a felelősséget. Azokon a szegényebb településeken, ahol erre nem volt képes a helyi önkormányzat, ott kellett volna beavatkoznia – több erőforrás odacsoportosításával – az államnak. Ez így sokkal olcsóbb és hatékonyabb rendszer lett volna.

Ki fizeti a béreket?

Azt a mai vitákban a kormányzat többször hangoztatta: a Klik azért jó, mert ez biztosítja, hogy a pedagógusok rendben megkapják a fizetésüket. Ez viszont nem igaz: korábban is a költségvetés biztosította a pedagógusok bérét. A Klik másik indoka az volt, hogy így minden magyar gyerek ugyanolyan szintű oktatási szolgáltatáshoz jut majd. Nos, ebből az valósult meg, hogy gyorsan elkezdett a rendszer lefelé nivellálódni. Ma a fővárosi elitgimnáziumok is ugyanolyan papír-kréta problémákkal küzdenek, mint a szabolcsi kisiskolák. (Néhány gazdag önkormányzat egyébként az utóbbi időben rájött, hogy drasztikus a színvonalromlás, és erőn felül nyújt támogatást ma is az iskoláknak.)

Ki veszi a krétát?
©

A Klik működéséről épp a napokban adott ki az Emmi háttérintézménye, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet egy tanulmányt, amely azt írja le, hogy nagyon súlyos problémákat okozott az iskolák államosítása, átgondolatlan volt az Európában példátlan túlközpontosítás, amely az intézmények normális működését akadályozza.

Szerep- és funkcióváltások a közoktatás világában című tanulmány szerint a magyar átalakítás olyan mértékű centralizálást eredményezett, amire sehol máshol nincs példa Európában. De nem ez a legnagyobb baj, hanem az hogy „a központosításnak az eltelt időben semmilyen előnye nem látszik”. Sőt, az OFI szerint a Klik csak akadályozza az iskolák mindennapi működését, a tankerületeket a stratégiai gondolkodás teljes hiánya jellemzi; az intézményeket úgy fosztották meg autonómiájuktól, hogy a szakmai kérdésekben nem látni semmi előrelépést, az igazgatók pedig lehetetlen helyzetbe kerültek az átszervezés miatt – idézi a tanulmányt az Index.

Kritikus tömeg?

A közoktatási rendszer átszabása gyakorlatilag mindenféle ellenállás nélkül ment végbe az utóbbi fél évtizedben. Néhány ezer tiltakozó volt csupán a köznevelési törvény megszavazása idején, később a NAT, a Klik bevezetésekor, a szakiskola leszakításakor a közoktatási rendszerből. Alakult több Hálózat, Facebook-csoport, amelyek évek óta kongatják a vészharangot, a szakszervezetek, szerveztek néhány – szintén nem túl népes résztvevővel büszkélkedhető – tüntetést, belengették időnként a sztrájk lehetőségét is. Ezeket azonban a kormány meg sem hallgatta, a tiltakozó szervezeteket leszalámizta. A pedagógusok többsége pedig közönyösen szemlélte.

Decemberben, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele után viszont, úgy tűnik, betelt a pohár, a tiltakozók száma elérte azt a kritikus tömeget (közel 30 ezer egyéni, közel 600 intézményi támogató), aminél már nem biztos, hogy működik a szokásos "oszd meg és uralkodj"-taktika.

Szerdán több mint tíz városban tartanak demonstrációt a pedagógusok és a velük szolidáris szervezetek, jövő héten pedig újabb nagy tüntetés lesz Budapesten.