Ahol az ellenvélemény harcnak minősül, ott a civilekből harcosok lesznek. Másképp csak veszíthetnek.

Látványos idegösszeroppanással  indította az évet a kormánypárt. Elege lett a TASZ, a Helsinki Bizottság és a Transparency brutális támadásaiból, és most leszámol velük.

A fenti szervezetek többek közt jogsegéllyel, elemzésekkel és nyilatkozatokkal követték el a felségbántalmazást, lényegi hatásuk annyi volt, hogy ellenvéleményt jelenítettek meg egy egyre szűkülő nyilvánosságban. Nem indulnak választáson, nincs médiabirodalmuk, tömegekhez nem jutnak el.

Kétségtelenül figyelemre méltó érzékenység, ha ettől egy teljhatalmú miniszterelnök nem alszik nyugodtan. Mindenkiről, aki nyilvánosan megszólal, írnak csúnyákat itt-ott. Nem is mindig igazságosan, de hát ilyenkor az ember megvonja a vállát, és leszarja. Aki utánamegy minden kommentelőnek, mert egyszerűen nem bírja elviselni, ha nem szeretik, az bizony beteg.

Egyik civil szervezet sem szólította fel a kormányt lemondásra. Még a közreműködését sem kérik, hanem helyette cselekednek, ahol elfelejtett, megszomorított, kitaszított embereken lehet segíteni. Hajléktalanokon, menekülteken, prostituáltakon, elítélteken, ételosztáson tülekedő szegényeken. Biztos lelkifurdalással jár, ha ezekről a problémákról egyáltalán hallani kell, de ezen lehet másképp is enyhíteni, mint a jótékonyság betiltásával.

Kiszorítani, eltakarítani – ezt a sorsot szánja nekik a kormánypárt. Már nem a kormányváltás lehetősége zavarja, hanem hogy egyáltalán van, aki nem ért egyet, és nem fél ennek hangot adni. És ez a pszichopata nárcizmus nemcsak a Soros-alapítványokat fenyegeti, hanem minden civilt, már abban az értelemben, hogy a párteliten kívül az egész polgári lakosságot. Akiknek nem jut hely a bunkerekben.

Te sem vagy más

Mert bárkivel szembejöhet egyszer csak a rezsim. Talán az ő valakije végzi penészes kórházi matracon, fájdalomcsillapító nélkül, ellátatlanul. Vagy az állása tetszik meg valamely csókosnak, netán az üzlete, háza, nője. Esetleg az egzisztenciáját rajzolják át egyik napról a másikra, betiltják, államosítják, elveszik és szétosztják kuglifejű senkihelyettesek rokonságának.

Akkor hová mész panaszra? Ki fizet neked ügyvédet, ki segít, hogy nyilvánosságra kerüljön az igazságtalanság? Mivel jár, ha kialakul egy elit, amely semmivel nem tud lebukni, mert nincs már, aki szót emel? Milyen kontroll marad, hogy belülről ne rohadjon szét a párt... mármint ennél jobban, mert hiszen a rohadás penészvirága már Németh Szilárd is, ez a beszélő disznósajt, korunk Marosán Györgye.

A ius murmurandi, a morgás joga áll most támadás alatt. Pedig az nemcsak a demokráciák alapja, de a puha diktatúrák is elismerik. Mindenkinek jobb, ha békésen is lehet tiltakozni, vagy legalább mást gondolni. Ha nem lehet, akkor háború van.

Tavaly nyáron Chris Stone, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha Magyarországról is úgy verik ki őket, mint az oroszok, a következőt válaszolta: „nem, nem hiszem, hogy bárki ki akarna szorítani minket.” Nagyon finom volt, konfliktuskerülő, illedelmes, diplomatikus.

De most már nem diplomatákra van szükség.

Ma háború van, holnap béke

Így vadászhatnak le egyenként mindenkit. Hat éve folyik ez, szakadatlanul pörög a tébolyult kisgömböc, és lövöldöz körbe-körbe, kit hogyan talál meg. Nem jutottak volna idáig, ha az első vagy a hatodik ilyen után felismeri a többiek Magyarországa, hogy mi lesz ennek a vége. Ha időben egymásra találnak az áldozatok: civilek, szerkesztőségek, filozófusok, bankok, vállalkozók és nemzetközi nagyvállalatok, mindazok, akiknek van vesztenivalójuk – akkor együtt megvédhették volna magukat. Nem feltétlenül kell ehhez pártot választani – bár az is módszer –, elég az ellenállás. Ha az ott van a mindennapokban, akkor nem lehet többé elhallgatni, hogy nincs többség a kormány mögött - pedig mindent arra hivatkozva csinál. Néhány jól elhelyezett millióból megkerülhetetlenül keresztül lehet húzni a kormánypárt számítását, ahogy a Kétfarkú-kampányból kiderült.

Az ellenállás azonban pénzből is él, mint mindenki más. Akkor is, ha politikai alternatívát dolgoz ki szociológiai kutatóintézetekben, vagy ha ételt és takarót oszt azoknak, akiknek másképp nem jut. A Fidesz régóta dolgozik azon, hogy tőle független jövedelemforrások ne legyenek. Hogy megbüntethessen bárkit, aki sokat ugrál. Az önkormányzatok megcsonkításától a norvég alapok elleni támadásokig megtettek mindent, hogy kiszárítsák a velük vitázó értelmiség forrásait. És sikert sikerre halmoztak. Szerkesztőségek buktak el, egyetemi tanárok és püspökök húzták meg magukat riadtan, tudósok és kutatók távoztak az első adandó ösztöndíjjal. Ennek ez a bunkóságból katedrálist építő kormány természetesen örül, mert nekik ezekre nincs szükségük.

Az országnak viszont lenne, egyszerűen azért, mert Magyarország  sokkal gazdagabb és sokszínűbb, mint amit a beszélő disznósajtok felfogni képesek.

A terv világos, a pszichózis szintén. Terveznie és változnia kell a velük szembeszegülő tábornak is. Mindenekelőtt körülnézni és észlelni, hogy különbözőek vagyunk, de az ellenség közös, és mi vagyunk többen. Más technikák, más módszerek, új szövetségek ideje jön. És új célok: egy olyan ország, ahol elférünk egymás mellett különbözően is. Elférnek a disznósajtok is majd, csak alacsonyabb polcon.

Megszervezte már magát nehezebb időben is a szolidaritás.