A kedvelt buddhista gyakorlat, a szerető kedvesség meditáció (szkm) nemcsak szeretettelivé tesz, de segíti a faji előítéletek legyőzését is – igazolta Alexander Stell, az angliai Sussexi Egyetem doktorandusza.
A Motivation and Emotion című lapban ismertetett kísérletében 71, meditációs gyakorlattal nem rendelkező fehér felnőtt vett részt.
Ők egy-egy képet kaptak egy velük megegyező nemű fekete személyről.
Emellett pedig vagy egy szkm-instrukciókat tartalmazó hangfelvételt vagy azt a feladatot, hogy szemléljék meg a fotót, és figyeljék meg a látott arc egyes jegyeit.
Ezt követően pozitív és negatív kifejezéseket kellett társítaniuk különböző, a saját vagy egy másik etnikai csoport tagjait ábrázoló arcképekhez.
Ebben a feladatban a pozitív ingereket általában gyorsabban kapcsoljuk a saját, míg a negatívakat a külső csoporthoz.
A meditálóknál azonban szignifikánsan csökkent az így kimutatható előítéletesség a konkrét etnikai csoporttal (ez esetben a feketékkel) szemben.
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra Pszichológia közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.