szerző:

Újabb éves válogatásunkban 2015 huszonkilenc legjobb mobil alkalmazása kapott helyet, amelyek közül bárki találhat olyat, amely nagyon hasznos vagy érdekes lehet számára, de esetleg még nem hallott róla. Hét közülük magyar app.

Sokkal nehezebb volt válogatni 2015 appajánlóiból, mint a 2014-es összeállításnál, a magunk mögött év ugyanis kimagaslóan sok jó ötletet és megoldást hozott okostelefonokra és tabletekre. Igyekeztünk úgy összeállítani az alkalmazások toplistáját, hogy bárki és bármilyen kategóriában találhasson magának hasznosat és érdekeset, ráadásul hét magyar app is helyet kapott. Indulhat a böngészés és a letöltés!

1 perc alatt megvan: jobban fog aludni, ha estére ezt bekapcsolja a telefonján

Bizonyítottan ártalmas egészségünkre, ha lefekvés előtt használjuk a mobilt vagy a tabletet – kivéve, ha megfelelően állítjuk be a képernyőt. Ehhez mutatunk egy ingyenes, alkalmazást, amit elég csak egyszer letölteni és beállítani.

Ha ezt használja, reggelente frissebben fog ébredni

Az alvásfigyelő és egyben ébresztő alkalmazások közül sok vagy túl bonyolult, vagy nem hatékony. A Sleep Cycle appról ezt nem lehet elmondani, tapasztalatunk szerint ugyanis javít az alvás minőségén és a reggeli frissességen.

©

Próbálja ki, nekünk bevált: ezzel pár perc alatt csökkentheti a stresszt

Az eddigi legjobb relaxációs alkalmazás bárhol és bármikor csökkenti a stresszt és növeli a koncentrációt. A szolgáltatást készítő csapat eddigi munkássága is már-már garancia a sikerre, de tudományos eredmények is állnak az app mögött.

Otthoni edzéshez a legjobb: Androidra is megjelent a népszerű fitnesz alkalmazás

Évek óta a legnépszerűbb iPhone-os fitnesz alkalmazás a Fitstar, amelyben videón mutatják be a testre szabott gyakorlatokat, a személyi edző pedig az NFL egyik legendája. Most végre megérkezett Androidra is, szintén ingyen.

Ha szeretne mozogni, de mindig elmarad vele, próbálja ki a magyar megoldást

Elkészült a testmozgásra biztatást játékkal kombináló Tep végleges verziója. Az alkalmazást egy magyar csapat fejleszti, akik most még jobbá tették az appot.

©

PC-n vagy telefonján írna alá valamit? Ez az ingyenes app a legjobb megoldás

A papírmunkát már nem csak az irodában lehet elvégezni, ezzel az ingyenes szolgáltatással bárhol lehetséges.

Ne fizessen tízezreket! Ezzel ingyen összehozhat egy egyszerű, de látványos dizájnt

Facebook oldalának szeretne egy menő borítóképet? Egyénre szabott kártyával lepné meg szeretteit? Esetleg vállalkozásának lenne szüksége egy logóra? Az ehhez hasonló esetekre jelent megoldást ez a hihetetlenül egyszerűen kezelhető és ingyenes dizájnkészítő oldal.

Outlookot használ e-mailezésre? Nagyon jó hírünk van

Akik a Microsoft Outlook szolgáltatását használják e-mailezésre, egy dologban eddig biztos egyetértettek: borzalmas a mobilalkalmazása. Ez már a múlté, köszönhetően egy nagyszerű app, az Acompli felvásárlásnak.

Csak töltse le ezt, és 50%-kal tovább bírhatja a telefonja

Van egy olyan alkalmazás, ami kordában tartja az androidos telefonok energiafogyasztását, közel 8 millióan töltötték már le, és ebből közel 7 millióan elégedettek vele.

Telefonáljon és üzenjen azzal, amit Snowden is használ

Az amerikai titkosszolgálat megfigyelési ügyeit leleplező Snowden napi rendszerességgel ezzel az ingyenes alkalmazással chatel és telefonál, biztonsági szakértők szerint ez az app az FBI rémálma. Ha titkos kommunikációra vágyik, ne keressen tovább, ez lesz a megfelelő eszköz.

Mától gyorsabban böngészhet: ezzel 90 százalékkal csökkentheti mobilja adatforgalmát

Remek fejlesztést vezettek be az Opera Mini fejlesztői: az androidosok ezentúl két különböző módon, más-más mértékben is csökkenthetik adatforgalmukat – attól függően, hogy milyen netezési élményt szeretnének.

Wifije van otthon? Nézze meg ezzel, és biztosan gyorsabb lesz a net

Nem csak az internet-előfizetés határozza meg, hogy milyen erős az otthoni vagy irodai wifi jele, hanem a router elhelyezése is. A tökéletes hely kiválasztásában nyújt segítséget ez az ingyenes alkalmazás.

©

Diákoknak ajánljuk: ezzel egy helyen látható az órarend, a vizsgarend és a tanulnivalók

Bármilyen oktatási intézménybe is járjon az ember, 3 dolgot észben kell tartania: az órarendet, a vizsgák vagy dolgozatok időpontjait, valamint a tanulnivalók listáját a házi feladatokkal együtt. Mindezt egy ingyenes alkalmazás egy helyen teszi gyorsan átláthatóvá.

Két 17 éves fiatal csinált egy remek naptárt Androidra

Két 17 éves tervezte és készítette el ezt az appot, ami annyira egyszerű, hasznos és kézre eső, hogy az alkalmazásba beépíthető Google Naptár fejlesztői is tanulhatnának belőle. Ingyenes, egy próbát tehát mindenképp megér.

Mindig az épp fontos tennivalóit látná? Ezzel ingyen megoldható

Ez a mobilra ingyen letölthető és böngészőben is használható to-do alkalmazás ugyanazt teszi a tennivalókkal, amit egy világszerte népszerű e-mail kliens is: csak azokat mutatja, amelyek abban a pillanatban fontosak nekünk.

Egyszerűen és gyorsan szeretne nagy fájlokat küldeni? Ezzel tegye

Mobilján vagy számítógépén csak ki kell választania az elküldeni kívánt fájlokat, a címzettnek pedig egy 6 jegyű kódot kell ismernie és már indul is a letöltés. Mindez ingyenes s korlátlan.

Ezt töltse le: itt a Facebook új alkalmazása, amelyik gyorsabb és kíméli az akkumulátort is

A magyarországi felhasználók számára is elérhetővé vált a Facebook Lite alkalmazás. Aki androidos, töltse le – megéri.

Szereti az Instagramot? Ha ezt telepíti, akkor imádni fogja

Minket lenyűgözött ez az egyszerű és ingyenes alkalmazás, ugyanis az Instagramot így meg sem kell nyitnunk, hogy lássuk a friss posztokat, mi több, még csak fel sem kell oldani hozzá a képernyőzárat.

©

A legjobb ingyenes képszerkesztőt keresi? Ezt töltse le

Rengeteg ingyenes képszerkesztő létezik, de olyan nagy tudású és könnyen kezelhető programmal, mint az Autodesk Pixlr még nem találkoztunk. Számítógépre és telefonra is ingyenes.

Nem vicc: több 10 ezer forintot kereshet, ha ide tölti fel fotóit

Az egyik legjobb fotószerkesztő alkalmazás fantasztikus lehetőséget kínál: amatőr képekkel lehet keresni pénzt, ráadásul nagyon egyszerűen.

Szebb, mint a Facebookon: így csinálhat ízléses albumot fotóiból és videóiból

A Facebookon is egyszerűen lehet készíteni albumot, de ezzel az ingyenes alkalmazással gyönyörű oldalt állíthat össze felvételeiből, amelyen szöveget is elhelyezhet, így minden galéria egy történetté válik.

Nem kell szkenner: így teheti fel a gépére egyszerűen papír fényképeit

Digitalizálná régi családi fotóit és baráti társaságaival készített képeit? Ezeket nem a Facebookon akarja tárolni? Mobilon és számítógépen is bármikor el akarja érni őket? Ha igen a válasz, ezt az is ingyenes alkalmazást mindenképp próbálja ki.

Ha sűrűn parkol fizetős helyen, akkor próbálja ki ezt a programot

Az autósok számára sokszor gondot okozhat, hogy egy fizetős parkolóhely épp melyik zónához tartozik és mennyibe kerül ott a várakozás. Egy ingyenes app ezen a problémán segít.

Vasárnap vásárolna? Bárhol is jár, ezzel megtalálja a nyitva tartó boltokat

Sokan ismerjük azt a bosszantó pillanatot, amikor eszünkbe jut, hogy valamit sürgősen vásárolnunk kellene, aztán rájövünk, hogy vasárnap van, és még csak nem is tudjuk, hogy a közelben melyik bolt van nyitva. Főleg, ha nem otthonunk környékén vagyunk, hanem ismeretlen körzetben vagy városban. Ekkor jön jól ez az ingyenes alkalmazás.

Sok családnak segíthet ez a magyar bevásárló-alkalmazás

Ha családja még nem próbálta a bevásárlások összehangolását mobillal intézni, akkor most érdemes tenni egy próbát, ugyanis egy remek magyar alkalmazás készült erre a célra, ráadásul ingyenes.

©

Legyen a telefonján: életet menthet ez az ingyenes app

Ön azonnal tudná, hogy mit tegyen, ha valaki rosszul lenne a közelében? Ha nem biztos az igenlő válaszban, mindenképpen töltse le az alábbi alkalmazást.

Magas a vérnyomása? Cukorbeteg? Ez a magyar alkalmazás csak segíthet

Elsősorban krónikus betegeknek, magas vérnyomással és cukorbetegséggel élőknek ajánlott letölteniük ezt az ingyenes magyar alkalmazást, amely segít rendszerezni a napi méréseket és a gyógyszerek használatát.

Fantasztikus: mostantól az ön szemén át is “láthatnak” a vak emberek

Letölteni is nehéz mostanság, akkora sikert arat az az ingyenes mobil alkalmazás, amellyel a világon bárhonnan vak embereknek segíthetünk, ha épp ráérünk egy pillanatra. A látó felhasználóknak nem okoz nagy megerőltetést, de a vakoknak óriási segítség.

Magyar mobilos újítás: minden komunikációt egy helyről indíthat

Az androidos kontakt alkalmazások új generációjának egyik zászlóshajója lehet egy magyar alkalmazás, amely eddig is szép és hasznos volt, de a második változata remek funkciót hozott: egyetlen helyről indítható minden kommunikáció, így például a Viber, WhatsApp és Facebook Messenger chatelés, a viberes telefonálás, de az e-mailezés és programszervezés is.

Az appok mellett a legjobb netes szolgáltatásokból és Chrome-bővítményekből is készítettünk összeállítást, ezekben a cikkekben is találhat magának hasznos dolgokat.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.


Cikk megosztása
Címkék