Révész Sándor
Révész Sándor
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A lényeg itt az, hogy a tolvajt üldöző áldozat már nem azért üldöz, hogy veszélyektől óvja magát, hanem azért, hogy nagyobb eséllyel kapják el a tettest, és kapja vissza ő, amit elvettek tőle. Ez pedig a szavak köznyelvi értelme szerint már nem önvédelem, hanem önbíráskodás.

Ezentúl törvénytisztelő polgártársaink a törvény védelmében nyugodtan veszélyeztethetik testi épségünket, javainkat, akár az életünket is. És mindenkiét, gyerekét, öregét, bárkiét, aki velünk utazik. Mert ezt így tartja helyesnek és jogszerűnek Kónya István, a Kúria elnökhelyettese és az általa vezetett bírói tanács. Ha nincs igazuk és jogellenes jogértelmezést igyekeznek bírói gyakorlattá tenni, akkor nagy a baj. És még nagyobb a baj, ha igazuk van. Ha tényleg ez következik abból a törvényből, amely a jogos önvédelem lehetőségét 2012-ben nagymértékben kiterjesztette.

A Kúria kedden minden vádpontban felmentette Katona Andreát, akit öt évvel ezelőtt Budán a piros lámpánál motoros bűnözők megtámadtak. Betörték kocsijának ablakát, és elrabolták az anyósülésen lévő táskáját. A károsult pedig a csúcsforgalomban nagy sebességgel, a KRESZ számos szabályát áthágva üldözőbe vette a támadókat, elérte a motort, mely fölborult a gazfickókkal, akik közül az egyik egy autó alá esett és meghalt. A másik elmenekült, elfogták, elítélték. Nemcsak a Katona Andrea sérelmére elkövetett bűncselekmény, hanem társa cserbenhagyása miatt is. Még szép.

Az üldözés során megsérültek autók és egy autós is. Az üldöző vétlen embertársainak kárt és sérülést okozott. Lévén csúcsforgalom, bármekkorát okozhatott volna. Nem rajta múlt, hogy "csak" az egyik bűnös vesztette életét. Ahogy vétlen autós, úgy vétlen motoros is sérülhetett volna az üldözés során. Ahogy egy bűnös, úgy egy ártatlan motoros is belehalhatott volna az üldözésbe. És bele is halhat majd a legközelebbi üldözéses magán-igazságszolgáltatás során, hiszen erre most bírói ítélet által minden potenciális áldozat föl lett hatalmazva. És bátorítva. Ha üldözhet autós, nyilván üldözhet gyalogos is. Ha a motoros tolvaj járókelő kezéből kapja ki a táskát, és annál fegyver van, lőhet is. Aztán ha nem a bűnöst találja el, vagy nem csak őt, vagy az eltalált bűnös elszabadult motorja bármilyen sérülést vagy halált okoz, hát akkor az bizonyára csupán káros mellékhatás.

A mostani ítélet ebben az ügyben a harmadik. Az első szerint a meglopott autós jogos önvédelmi helyzetben volt, viszont mások veszélyeztetése és másoknak okozott kár miatt elmarasztalták őt. Egyéves felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A második ítélet szerint nem volt ő jogos önvédelmi helyzetben, ezért halált okozó közúti veszélyeztetés miatt is elítélték. Két évre. A Kúria viszont minden vád alól felmentette őt.

A jogi helyzet aligha egyértelmű, mert akkor nem térne el jogvégzett bírók és ügyészek véleménye.

Az első ítéletet értem a legkevésbé. Ha az áldozat jogos önvédelmi helyzetben üldözheti támadóját, akkor hogy lehet őt elítélni azért a közlekedési szabálysértésért, azért a veszélyeztetésért, ami az autós üldözéssel elkerülhetetlenül együtt jár? Ha pedig üldözés közben sem szabad másokat veszélyeztetni és a közlekedési szabályokat megsérteni, akkor hogyan élhet az áldozat az önvédelem jogával? Ki gondolhatja komolyan, hogy szabályos és biztonságos autóvezetéssel utol lehet érni a motoros bűnözőket?

Abban nincs vita a jogtudorok körében, hogy a lopás "kétmozzanatos bűncselekmény". Az egyik mozzanatban elveszik a sértett tulajdonát, a másikban meg eltűnnek vele. A vitatott kérdés az, hogy kiterjed-e az önvédelem joga a második mozzanatra is, amelyben az elkövető már nem okozhat az áldozatnak további testi vagy anyagi kárt. Az áldozat akkor már "csak" a tettes elfogását és elrabolt tulajdonának visszaszerzését segítheti elő a bűnös üldözésével és ártalmatlanná tételével.

A másodfokú bíróság és az ügyészség azt a jogi álláspontot képviselte, hogy a jogos védelem csak a közvetlen támadás ellen illeti meg az állampolgárt, de nem illeti meg a lopás második mozzanatában, amikor az elkövető már nem támad, hanem menekül. Egy tekintélyes bíró a Magyar Nemzetben három hónappal ezelőtt így nyilatkozott: "Szükséges a védekezésnek az a mértéke, amely ahhoz kell, hogy egy ilyen támadásnak véget vessen. Ha a védekező az elhárításnak ezt a szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi, nem büntethető. Ha azonban a támadás vagy a fenyegetettség véget ér, akkor megszűnik a jogos védelmi helyzet. Tehát ha valakinek az életére törnek, de a támadást elhárítja, a támadó pedig már menekül, a megtámadott felindultságában sem mehet utána és ölheti meg, mert ebben az esetben már erős felindulásban elkövetett emberölésért felelhet."

A fentiek szerint nyilatkozó tekintélyes bíró ugyanaz a Kónya István volt, akinek a nevéhez a mostani felmentő ítélet kötődik. Hogyan értsük akkor ezt a dolgot? Ha a bűnözők nem tolvajok lettek volna, hanem gyilkosok, nem az áldozat táskáját viszik el, hanem rálőnek és, mondjuk, kisebb sérülést okoznak neki, akkor az illető nem üldözheti őket (akkor sem, ha merné), de ha a táskáját viszik el, akkor igen. Lehet, hogy ennek a jogértelmezésnek van jogászi logikája, de hogy társadalmi értelme nincs, az biztos.

A lényeg itt az, hogy a tolvajt üldöző áldozat már nem azért üldöz, hogy veszélyektől óvja magát, hanem azért, hogy nagyobb eséllyel kapják el a tettest és kapja vissza ő, amit elvettek tőle. Ez pedig a szavak köznyelvi értelme szerint már nem önvédelem, hanem önbíráskodás. Az önbíráskodásból pedig hiányzik minden garancia, amely az ártatlant védi a bíráskodótól. Ha az önbíráskodás még bírósági védelemben és megerősítésben is részesül, akkor az ártatlanok végképp védtelenek maradnak.

Katona Andrea esete azért fontos, mert közvetlenül és kézzelfoghatóan mutatja, hogy azok a törvények, amelyeket azzal az ígérettel hoznak a törvényhozók és abban a reményben támogatnak a polgárok, hogy a vétlen, törvénytisztelő polgárok biztonságát növeli, valójában a törvénytisztelő polgárok veszélyeztetettségét növeli. Hiszen itt konkrétan sérültek, károsodtak vétlen emberek, és a bíróság velük szemben azt pártolta, aki miatt megsérültek és károsodtak.

Ha én profi bérgyilkos lennék, meglátnám a lehetőséget ebben az ítéletben arra, hogy önvédelem látszatát keltve gyilkoljak. Annál is inkább, mert a profi bérgyilkosokat az esetek jelentős részében olyanok kinyírásával bízzák meg, akik maguk is az alvilághoz tartoznak, és nem nagyon nehéz azt a látszatot kelteni, hogy bűncselekményt követtek el üldözőikkel szemben.

Bűnözőket bizonyos helyzetekben üldözni kell. Természetesen. Erre olyan bűnüldözőket kell jól kiképezni, akiknek ez a mesterségük, és akik ezért villoghatnak is, szirénázhatnak is, mehetnek sínen, buszsávban stb. Az autós pedig tudja, hogy a lehetőség szerint utat kell adnia a szirénázóknak. Az amatőr áldozat olvassa le a tolvaj rendszámát, húzódjon félre, és hívja a rendőrséget. Ha pedig nem ezt teszi, viselje a következményeket. Ha már az ártatlanoknak is viselniük kellett.

Tudom, milyen sokat ér egy táska. Pénzzel, kártyákkal, iratokkal, személyes emlékekkel. De talán mégsem annyit, mint az életünk, az épségünk (hogy az autónkat már ne is említsük).