Amikor esteledik, ezt mondjátok: Szép idő lesz, mert vöröslik az ég! Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég arcát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?

(Jézus rabbi szavai, Máté 16, 2-3.)

Az éneklés évei lassan elmúlnak, a nagyra nőtt lelkek a pincékbe bújnak, Európa kiadó!

(Európa Kiadó)

Szerintem nagyjából vége a világnak, annak legalábbis, amit a világunknak gondolunk. Ahogy a modernizmus felfalta önmagát a múlt század első felében, mára az ún. posztmodern liberális demokrácia termelte ki a maga vesztét. Mindenesetre a Nyugat bukásáról évek óta beszélő, „illiberális” államot meghirdető Orbán Viktornak e tekintetben, sajnos, igaza van – csak ő motorja, valamint politikai haszonélvezője a folyamatnak, a nyugati világ népei pedig a vesztesei lesznek.

Nem gondolom túl merész jóslatnak, hogy néhány év alatt Amerikából szélsőjobboldali diktatúra válik. Franciaországból és Nagy-Britanniából szintén, Olaszországból is, Lengyelhont nem is kell említeni. Minden kétséget kizáróan egy autoriter radikális párt kormányoz tovább Magyarországon (a Jobbik vagy a Fidesz, tökéletesen mindegy). Merkelt, az egyik utolsó nyugati mohikánt megbuktatják, vagy merénylet áldozata lesz. A NATO összeomlik, az Európai Néppárt szétesik vagy radikalizálódik, az északi jóléti államok sorra kapitulálnak, végül Putyin bekebelezi az egész katyvaszt, egy új – az Európai Unió romjain keletkezett  – atlanti-eurázsiai szövetség jegyében.

Így fog létrejönni a Negyedik Birodalom.

De miééért?

A prognózisok többnyire nagyhatalmi tömbök játszmáit, érdekköröket és -szférákat emlegetnek. Az egyik szerint mindennek a kulcsa az olaj, a másik szerint az ivóvíz, a harmadik szerint a bankrendszer, és így tovább. Ritkán számolnak a legfontosabb tényezővel: azzal, hogy az emberek többsége az érintett országokban hogyan érez és mit gondol. Nem számolnak a halmozódó frusztrációkkal, félelmekkel és dühökkel, amire egyszerűen nem gyógyír a posztmodern liberális demokrácia. Például azért nem, mert az egy ideológiai konstrukció, ami csupán egy viszonylag csekély létszámú réteg szívügye. A többiek gondolkodását nem felvilágosult társadalomfilozófiai tézisek, hanem a hétköznapi életük tapasztalatai határozzák meg. Nem absztrakt erkölcsi normák alapján hoznak ítéleteket, hanem az elsődleges, nyers, sokszor negatív érzelmeik alapján.

Hiába rögzítette a „haladó” elit a nyugati alkotmányokban a posztmodern liberális alapvetéseket, és hiába vált ez egyfajta értelmiségi „hagyománnyá”, ha az átlagembernek még mindig túl bonyolult, tehát riasztó a világ, és senki nem magyarázza el érthetően. Egyszerűbben fogalmazva: a liberális demokrácia nem teljesítette, amit ígért. Nem hozta el az aranykort, nem vezette be a népet az Ígéret Földjére, az emberek nemhogy boldognak, még szabadnak sem érzik magukat. A vezetők globalizmusról, szabadkereskedelemről, tudományról, genderkutatásról, politikai korrektségről és ilyenekről beszélnek valami fura, irritáló, idegen nyelven, amiből az átlagember annyit ért, hogy blablabablabla. Nem tudja, mi a francnak kéne bárkivel is toleránsnak lennie. És nem is érdekli. Az érdekli – természetesen –, hogy miért gazdagok a gazdagok, miért szegények a szegények, miért drága a sör és a kenyér, miért fullasztó a szmog, és miért hal meg rákban a fél rokonsága. És tetszik neki, amikor ezekre egyszerű, bár hamis válaszokat kap. Imádja az egyszerű, bár hamis válaszokat.

A Harmadik Birodalom szerintem azért jöhetett létre, mert a propaganda, amire épült, hatalmas tömegek érzéseit fogalmazta meg. Olyan érzéseket, amiket az addigi vezető réteg finnyásan lenézett. Aztán akadt egy őrült, aki egész népeket volt képes megdelejezni és pusztulásba hajszolni, mert azt mondta az embereknek: „nektek van igazatok!”. Na, ez katartikus. Erre, természetesen, lelkes karlendítés a válasz.

Fenntartható terrorizmus

A Negyedik Birodalom létrejöttét hatalmas ováció kíséri majd. Az extázis ragadós lesz, mint valami járvány, az emberek az utcákon táncolnak, tombolnak és üzekednek, és aki nem vesz részt önfeledten ebben az őrületben, vagy őrületnek meri nevezni, azt elkergetik, megfenyegetik, akár meg is lincselik, mint árulót, bomlasztót, a régi rendszer emberét.

A Negyedik Birodalom a fenntartható terrorizmus eddigi legnagyobb kísérlete lesz. A terrorállam akkor fenntartható – ha nem is örökre, de sokáig –, ha az ellenséget (aki lehet a zsidó, az arab, a cigány, az evangéliumi keresztény, a meleg, „liberális” értelmiségi stb.) csaknem teljes létszámban kiiktatják, a maradékot megfélemlítik és integrálják, a tömegekkel meg elhitetik, hogy mindezt az ő nevükben tették. És tudjátok, miért könnyű ezt elhitetni? Mert – tulajdonképpen – csakugyan így van.

Egy hatékony diktatúra el tudja érni, hogy féljék és szeressék egyszerre. Ha ezt eléri, nyert ügye van. Aztán már csak az egyensúlyra kell ügyelnie: ne szeressék a vezető réteget a bratyizó bizalmaskodásig, és ne féljék a gyűlöletig. Ki kell építenie, természetesen, egy globális besúgóhálózatot, amelynek segítségével bárki könnyedén feljelenthet bárkit; így az emberek egymást gyűlölik inkább, mint a vezetőiket. A tömegtől hősiesen át kell vállalni a gondolkodás pokoli terhét, egyszerűen meg kell mondani neki, hogy mi a jó és mi a rossz; meg kell mutatni azok sanyarú sorsát, akik ezt nem voltak hajlandók elfogadni, és harsányan megünnepelni azok előmenetelét, akik igen.

Körülrajongott középszer

A Negyedik Birodalomban lesz valamennyi jólét; nem lesz majd például munkanélküliség, hanem pártmunka és/vagy kényszermunka lesz, amiből így-úgy mindenki meg tud majd élni. Hatalmasat fejlődik a hadiipar. Hadköteles lesz minden férfi, talán minden nő is.

Európa helyén éveken belül olyan államok működnek majd, amelyekben kizárólag állami kontroll alatt működhet a média. A kultúra művelése is állami feladat lesz, azzal a céllal, hogy zengje a Birodalom dicsőségét. A kiemelkedő tehetségek sorsa gyanakvás és lepisszegés lesz, mert a Negyedik Birodalom a középszerűséget emeli piedesztálra. Középszerűek lesznek a színészek, a zenészek, a tévébemondók, a humoristák, középszerű és uniformizált lesz a divat, és az irodalom előregyártott szópanelekből építkezik.

A történelemkönyveket átírják és egységesítik, az ünnepeket is. Új időszámítást fognak bevezetni. A gyermeknevelés kizárólag a Birodalom valamelyik bevett vallásának keretei közt folyhat majd. Újfajta aranyborjúkat és egyéb totemállatokat lesz kötelező imádni. Megerősödik a személyi kultusz, az uralkodó dinasztia születésnapjait, házasságkötéseit és egyéb dolgait össznépi hekatomba kíséri.

A magyar név megint

A Negyedik Birodalom kiépítésben Magyarországnak meghatározó szerepe lesz. Nem, ezt a mondatot újraírom: a Negyedik Birodalom kiépítésében Magyarországnak meghatározó szerepe van. Ezért később, mikor a hatalmi struktúra megszilárdul, Magyarország valamiképpen vezető pozíciót tölt majd be – esetleg a kisebb renitens államok feletti kontrollt is megkaphatja egy nagyvonalú hatalmi alku részeként. Ezt a magyar állampolgárok zöme történelmi igazságtételként fogja értelmezni. Hangos beszédek harsognak majd arról, hogy a magasrendű germán, kelta, gall és latin birodalmi ambíciók hogyan léptek végre szövetségre a pánszláv gondolattal, kikeveredve a történelem hínárjából, megtisztulva a Magyar Szellem tüzében.

Világbékéről lesz szó, új aranykorról és rég áhított szabadságról.

Napnál világosabb, hogy a Negyedik Birodalmat e sorok írója nem fogja túlélni. Családjával együtt fogják elüldözni vagy levadászni. Mindenki erre a sorsra jut, aki valaha is kerékkötője volt a Negyedik Birodalomnak, kivéve persze, ha megtér, megbánja a bűneit, és megnevezi a cinkosait. A politikai korrektséget felváltja majd a kötelező hitvallás. Aki felesküszik a birodalom alapértékeire –  lojalitás, hódolat, panaszmentesség, ilyesmi –, az polgárjogot nyer. Akinek nincs polgárjoga, az pária. A páriákat nem illeti meg az élet joga sem. Dicsőség lesz felkutatni és megölni őket.

Tudom, sokan legyintenek. Azt mondják, hogy ez azért túlzás, idáig nem fajulhatnak a dolgok. Legyen igazuk. De felhívnám a figyelmüket: mikor kezdtek kirajzolódni a Harmadik Birodalom körvonalai, akkor is sokan legyintettek, mondván, hogy nem történhet meg az, ami végül bekövetkezett.