Az MDF nem támogatja a Költségvetési Hivatal felállítását

1 perc

2007.11.13. 14:16

Az MDF nem ért egyet a Költségvetési Hivatal felállításával, ugyanakkor támogatja, hogy a büdzsét "kordában kell tartani" - mondta Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a Költségvetési Hivatal felállítása közel 2 milliárd forintot igényelne, ezen túlmenően pedig növelné az állami bürokráciát.

Dávid Ibolya hangsúlyozta: arra a célra, amelyre a nagyobbik kormánypárt a Költségvetési Hivatalt hozná létre, elegendő lenne egy, 10 főt foglalkoztató költségvetési főosztály létrehozása az Állami Számvevőszéken belül. Az MDF elnöke egy ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, a főosztályon nem pártelkötelezett, a makroközgazdasághoz jól értő szaktekintélyek dolgozhatnának.

A Költségvetési Hivatal nem veheti át a Pénzügyminisztérium, a kormány és az Országgyűlés felelősségét. A kabinet a 100 napos programot követően most meghirdette a száz új hivatalnok programját - mondta Dávid Ibolya.