„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a vetőmag-nemesítő és forgalmazó Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.-t, mert a társaság tavaly májusban közzétett egyik reklámja megtévesztésre alkalmas volt.
A GVH csütörtöki közleménye szerint megtévesztésre alkalmas volt a kft. 2009 májusában négy országos mezőgazdasági szakmai folyóiratban közzétett, a "2008. évi kisparcellás kukorica kísérletek statisztikai elemzése" című reklámja. A Pioneer Hi-Bred Kft. egy egyetemi docenst bízott meg azzal, hogy összehasonlító statisztikai módszerekkel értékelje a kisparcellás kukoricakísérletek eredményeit. Majd 2009 májusában saját neve, illetve a Pioneer logó alatt a Magyar Mezőgazdaság, az AgroNapló, az AgrárUnió és a MezőHír című országos mezőgazdasági szakmai folyóiratban tette közzé a hirdetését. A hirdetésben - a GVH álláspontja szerint - olyan állításokat,következtetéseket tulajdonított a cég a tanulmánynak, amelyek abban nem szerepelnek. "Mindez azt eredményezte, hogy a reklám megtévesztésre alkalmas volt" - áll a közleményben. A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a Pioneer a piac meghatározó szereplője. Az általa alkalmazott kereskedelmi kommunikáció az érintett üzletfelek igen pontos, célzott elérését tette lehetővé. Ez növelte a reklám hatékonyságát, bár a reklámot közzétevő szakmai lapok olvasói között átfedés lehet. Másrészt a Pioneer ismerte az általa megrendelt tanulmányt, reklámjának tartalmát mégsem az abban foglaltakkal összhangban határozta meg.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.