"Ha mások nem fojtanak bele a lápba, akkor mi fojtjuk meg egymást"

Mátraházi Zsuzsa

6 perc

2019.11.26. 14:00

Az abszurd művészet lett realizmussá az alkotó szerint, aki az átpolitizált kulturális térben az underground lét új formáit keresi. Interjú Nemes Z. Márióval.

HVG: A 2006-os őszi politikai káosz indította a Barokk Femina című verses napló megírására, vagy más apokaliptikus látomásaihoz talált megfelelő alapot a korabeli történésekben?

Nemes Z. Márió: Ennek a fikciót és valóságot keverő új kötetemnek az a tétje, hogy hogyan lehet egy személyes válságot egy társadalmi krízissel összefüggésben artikulálni. Közösségi ébredésem a káosz közepén, 2006 őszén ment végbe. Akkoriban kifejezetten „befelé forduló”, hermetikus lírát műveltem. Azt gondoltam, végre olyan világban élünk, ahol nem kell a magánéleti témába is beszivárgó politikai költészetet írni, mint amire Petri kényszerült, mert már más a társadalmi tér. Egyebek között ezért is volt 2006 számomra olyan nagy megrázkódtatás. Narcisztikus szendergésemből egy társadalmi rémálomra ébredtem, ahol olyan dolgok történtek, melyeket nem tudtam racionálisan értelmezni. Az új könyvem egy magyarázatkísérlet arra, amit ott átéltem.

HVG: Mi az oka, hogy most, tizenvalahány év múltán manifesztálódott a megrázkódtatás?

N. Z. M.: Ez azóta látensen munkált bennem, rájöttem, hogy nem lehet elmenekülni a történelem elől, és a 2010-es évektől egyre érzékenyebbé váltam a közéleti összefüggésekre. Nyilván közrejátszott ebben a hatalmi rendszer megváltozása, hogy a politika elfoglalta a hétköznapokat, sőt az intimitást és a testiséget is. Egy illiberális demokráciában szörnyen megterhelő kultúrát csinálni. A szellemi élet minden apró-cseprő ügyének politikai és morális tétjei lesznek. Folyamatosan azon kell gondolkodni, hogy részt vehetek-e egy felolvasáson, publikálhatok-e egy adott lapban, elfogadhatok-e egy ösztöndíjat, hogy nem manipulálnak-e ezáltal, vagy nem teszem-e ezzel kiszolgáltatottá magam.

Az irodalom mindig frusztrált szakma volt, de most kifejezetten egy paranoid skizofrén atmoszféra uralkodott el, ahol mindenki önmaga és a másik autentikusságát vagy korrumpálhatóságát firtatja.

Abban hiszek, hogy a kultúra párbeszéden alapul, de a rendszer a kommunikáció befagyasztásában és az üldözöttségérzet tartósításában érdekelt. Ez a patologikus valóság, amiben ma élünk, 2006-ban mutatta meg először az igazi arcát. Vagyis a Barokk Femina múltfeldolgozása a jelen kritikájaként, egyfajta eredetkutatásként is felfogható.