Macron feladta magának a leckét, a franciák nem adják a kedvezményes nyugdíjukat
5 perc
2019.12.18. 11:00
Életre keltette a francia szakszervezeteket a tervezett nyugdíjreform. Az elnöki ciklusa második felére készülő Emmanuel Macron újraválasztási esélyeit is meghatározhatja, tud-e sikeres választ adni a második hete tartó tiltakozásokra.
Ha mi nem vezetünk be ma alapos, komoly és progresszív nyugdíjreformot, akkor valaki majd bevezet holnap, de az brutális lesz
– figyelmeztette honfitársait Édouard Philippe francia miniszterelnök a Le Journal du Dimanche című vasárnapi újságban. Akkor már negyedik napja tartott az a több ágazatra kiterjedő, tüntetésekkel tarkított sztrájksorozat. A szakszervezetek a nyugdíjrendszer tervezett módosítása ellen tiltakoztak, amelyről már a bejelentés előtt kiszivárogtak részletek.
Maga a reform terve nem lehetett meglepetés, miután a nyugdíjrendszer megújítása volt a 2017 májusában megválasztott köztársasági elnök, Emmanuel Macron egyik fő kampányígérete. Ötéves elnöki ciklusa félidejére el is kellett jutnia legalább a tervek bejelentéséig, hiszen így a következő választásig talán lecsillapodnak a kedélyek, és lesz esélye visszanyerni az elvesztett támogatást.
A második világháború után Charles de Gaulle által bevezetett, védőhálót garantálni hivatott nyugdíjrendszer megbolygatása miatti felháborodás várható volt – a sztrájkokat már két hónapja bejelentették –, de arra talán nem számított a kormány, hogy a fénykorukon túl lévő szakszervezetek nagy erőt tudnak felmutatni.
Párizsban már több alkalommal is megbénították a tömegközlekedést, az országos vasútforgalmat meghatározó nagy sebességű hálózat (TGV) napokig töredékesen üzemelt, fennakadások voltak a légi forgalomban, számos iskolában és egyetemen nem volt tanítás, sok kórházban volt munkabeszüntetés, zárva maradtak múzeumok, sőt az Eiffel-torony is.
Videós beszámoló a francia nyugdíjreform elleni tüntetésekről:
A könnygázfüstös megmozdulásokhoz itt-ott csatlakoztak a csak rombolni akaró anarchisták, illetve a bő egy éve megjelent „sárgamellényesek” is, de mindent összevéve nem voltak olyan durvák, mint ez utóbbiak korábbi fellépései. Ők eredetileg az üzemanyagadó környezetvédelmi okokból tervezett emelése miatt lázadtak fel, aztán már általában a kisembereket semmibe vevő elit ellen.
A vidéki bázisú „sárgamellényesek” olykor komoly erőkkel visszavert akcióitól a szakszervezetek távol tartották magukat. Ez viszont azzal fenyegetett, hogy leértékelődik szociális partneri szerepük, elemzők szerint ezért is érthető, hogy a nyugdíjreformterv élesedésekor színre léptek. A kezükre játszott, hogy a kormány az év vége előttre ígérte a részletek ismertetését, mert így
szimbolikus dátumra, december 5-ére lehetett időzíteni az első akciót.
1995-ben ezen a napon kezdődött az a milliókat bevonó országos sztrájk- és tüntetéssorozat, amellyel az az idő tájt még jóval masszívabb szakszervezetek Jacques Chirac akkori államfő nyugdíjreformját fogadták, és el is érték a visszavonását.
Beszámoló a tiltakozásokról:
Azóta egyetlen kormány se nyúlt érdemben a nyugdíjrendszerhez, csak az általános öregségi korhatárt emelték fel 60-ról 62 évre 2011-ben. Az alapvető probléma továbbra is az maradt, hogy francia nyugdíjrendszer, mint olyan, valójában nincs is. A szisztémán belül összesen 42 speciális nyugdíjintézet működik, ágazati vagy szakmák szerinti megoszlásban, az államvasút dolgozói például 12 különféle intézethez tartozhatnak. A munkafeltételeket, az időbeosztást, a fizikai vagy szellemi igénybevételt alapul véve óriási eltérésekkel mehetnek nyugdíjba az egyes munkavállalók.
Az állami közszolgáltatói vagy közlekedési ágazatokban általában 57–58 éves korig kell dolgozni, de
a TGV-mozdonyvezetők vagy a metrókocsi-vezetők már 50–52 évesen is visszavonulhatnak, ráadásul az átlagnál jóval magasabb kezdő összeggel.
Egy idei kormányzati jelentés szerint a párizsi metró elit gárdája havi 4100 eurós nyugdíjat kap, miközben a nem privilegizált időseknek 1400–1600 euróból kell kijönniük (a minimálbér havi 1521 euró). Azok a magánszektorban dolgozók, akik nem tartoznak semelyik speciális csoporthoz, a nyugdíjalap kiszámításánál is hátrányba kerülnek, mert pályájuk legjobb 25 évét veszik figyelembe, míg az állami szektorban általában az utolsó hat hónap jövedelmét, ami rendszerint karriercsúcsot jelent.
A rendszer bírálóinak kedvenc elrettentő példája a párizsi opera nyugdíjintézete, amelyet még XIV. Lajos idejében, a XVII. században hoztak létre, de
a reform oka nem az, hogy egy balerina 42 évesen szögre akaszthatja a balettcipőt.
Sokkal nagyobb gondnak látják a kormányzati szakértők, hogy a speciális nyugdíjintézetekhez tartozó munkavállalók alig járulnak hozzá a nagy közös nyugdíjkasszához, amely így összességében 2025-re már 17 milliárd eurós deficitet mutathat. Ezt a hiányt még aligha a most készülő reform segítségével fogják eltüntetni, hiszen csak jövőre kezdődhet el az egyeztetés a részletekről, és ami legalább olyan fontos, a kezdet időpontjáról.
A megbénult Franciaországról:
Macron és csapata egységes, pontszámításon alapuló nyugdíjrendszert akar, amelyben svéd mintára egyéni számlán vezetnének minden hozzájárulást, beleértve a fiatalok körében jellemző részmunkaidős vagy határozott idejű szerződéseket. Nem csökkentik sem a járulékokat, sem a nyugdíjkiadásokra szánt összeget (ez jelenleg a GDP 13,9 százalékára rúg, miközben az OECD-országok átlaga 7,5 százalék). Nem tervezik a korhatár módosítását sem, igaz, ösztönöznék a továbbdolgozást 64 éves korig, amit az ellenzők természetesen burkolt emelésnek minősítenek.
A nyugdíjreform részletei:
A bevezetés után úgy állapítják majd meg a nyugdíjakat, hogy arányosan veszik figyelembe a régi, illetve az új rendszerben eltöltött időt, még az is lehet, hogy az egyes intézetek eltérő időpontban és feltételekkel olvadnak majd be a nagy egységbe. A reformot támadóknak tett engedményként
a változások nem érintik az 1975 előtt születetteket,
és teljes mértékben csak a munkaerőpiacra 2022 után belépőkre vontakozik. Ezen kívül a nyugdíjrendszer mögött ott marad garanciaként az állam, és havi ezer euróban határozták meg a minimális nyugdíjat.
Hogy a kormány nehéz menet előtt áll, az is mutatja, hogy a sztrájkok egyik fő szervezőjeként ismert, a hajdan erős Francia Kommunista Párthoz kötődő CGT szakszervezet vezetője, Philippe Martinez azzal hívott fel újabb akciókra, hogy
„Harcolunk, amíg vissza nem vonják”.
Más megnyilatkozások alapján azonban nem biztos, hogy ez a hozzáállás dominál majd. A szakszervezetek – köztük a legnagyobb létszámú, egykor a szocialistákhoz közeli CFDT – feltehetően nem akarnak a „sárgamellényesek” sorsára jutni, miután azok részben az agresszivitásuk, részben a kormány kifárasztó taktikája miatt marginalizálódtak. A tárgyalóképes partner szerepét azért is érdemes vállalniuk, mert a közvélemény-kutatások szerint a franciák háromnegyede egyetért azzal, hogy változtatni kell a nyugdíjrendszeren, csak ennek módjával szemben vannak fenntartásaik.
Macron a reformterveiről:
Feltehetően Macron is kész kompromisszumokra, mondják elemzők, mert sikeres reformerként akar nekivágni a következő elnökválasztásnak. A merev munkaerőpiaci szabályok lazításában már ért el eredményeket, a három éve még 10 százalék körüli munkanélküliségi ráta tartósan 9 százalék alá süllyedt. Az igazi dobás azonban az lenne, ha megmutathatná, hogy meg tud oldani olyan strukturális problémát is, amibe az elődeinek beletört a bicskájuk, és a kiváltságok lefaragásával talán még megtépázott népszerűségét is növelhetné.
Addig is az a kommunikáció, hogy az elnök „nyugodtan és határozottan” figyeli a fejleményeket – titokban pedig nyilván reméli, hogy nem újabb „rosszkedvünk tele” készülődik Franciaországban. A kormány abban is bízott, hogy a franciák belefáradnak a munkabeszüntetések és tüntetések okozta kényelmetlenségbe, de ez még nem következett be. Egy kedden megjelent közvélemény-kutatás szerint
a megkérdezettek 62 százaléka támogatja a nyugdíjreform ellen tiltakozókat - ez nagyobb arány, mint az akciók kezdetekor.
Az óra ketyeg. 1995-ben három hét után hátrált meg a kormány, ám Macron közölte, erről most szó sem lehet.