Irán visszalőtt: Az amerikaiak katari bázisát érte rakétatámadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
„Már az előző életemben sem hittem a reinkarnációban.”
Nagyjából így érvel a sikerorientált történelemoktatás mellett a 9-12. osztályos gimnáziumi kerettanterv (KTT).
Ami meglepő, hiszen e részletező szabályozás megjelenése előtt, a már ismertté vált keretdokumentum, az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) támogatói épp azt emelték ki, hogy eddig a magyar történelem tanítása „nagyon sokszor a tragédiákra volt kihegyezve”, az „eddigi narratíva szerint besenyő vereség [volt] a honfoglaláskor, augsburgi vereség a kalandozásokkor, majd [jött] a tatárjárás, tehát alapvetően az Árpád-kori történelem minthogyha csak verségekből állt volna”. Ezek Nánay Mihály, a 2016-ban alapított Történelemoktatók Szakmai Egyesülete (TSZE) elnökének egy vitában elhangzott szavai.
Hasonló érvekkel védte az új NAT-ot Czuczor Gergely történelemtanár, a budaörsi Fidesz-csoport elnöke, mondván „a jelenlegi tananyagban ki van emelve a vesztes ütközetek sora, merseburgi csata, az augsburgi csata, a pozsonyi csatáról viszont nincs megemlékezve, tehát pont a győztes csatákat eddig elhanyagoltuk, mindig ilyen lesújtó, meg negatív világot vittünk át a gyerekeknek”. Szerintük most csak annyi történik, hogy a vesztes ütközetek mellé végre a győzteseket is beemelik.
„Volt egy ideológiai háttere annak, hogy miért hiányoztak úgymond a nemzeti érzést büszkévé tevő események” az 1989-előtti tankönyvekből, utalt Czuczor a kommunisták internacionalizmusára; de most végre helyükre kerülnek a dolgok, hogy „ne lesajnált, kicsi, öntudat nélküli nemzetként éljünk a továbbiakban”. Nagyjából ugyanezeket az érveket számos más cikkben, megnyilatkozásban olvashattuk.
Még maga a miniszterelnök is fontosnak tartotta vállalkozók előtt kitérni a NAT-ra, mondván, az a kérdés, hogy „a büszkeség felé akarjuk-e őket [gyermekeinket] nevelni, (...) vagy pedig tanítsuk nekik az elvesztett háborúkat, ami kétségkívül fontos ismeret, de nem lehet a tananyagnak a magva.”
De mennyi valóságalapja van ezeknek az állításoknak?
