Senkit sem kapcsolhatnak le a lélegeztetőgépről azért, mert valakinek az életét többre taksálják
A járvány pénzben mérhető hatását azonban meg lehet próbálni úgy is értelmezni, mennyibe kerül egy emberélet megmentése. Nem lesz könnyű számítás.
Ha nincs elég lélegeztetőgép, ha „olasz viszonyok“ állnak elő, súlyos döntések elé néznek az orvosok. Ez etikai ügy, nem pedig pénzkérdés. Ilyen helyzetben nem szabad forintosítani egyetlen ember életét sem, hanem az orvosok ilyenkor alapjában a gyógyulási esélyek alapján rangsorolnak.
Általában sem illik firtatni a költségeket, ha bajba jutottakat kell kimenteni, mondjuk egy thaiföldi ifjúsági focicsapatot egy elárasztott barlangból. Nem számolgattak akkor sem, amikor tavaly Spanyolországban egy kisfiú egy mezőgazdasági területen belezuhant egy szabálytalan kútba.
Feltehető, hogy a nagy és sajnos eredménytelen mentőakció többe került annál, mint ha Andalúziában értelmes szabályokkal és ellenőrzéssel biztonságossá tették volna az öntözést, befedték volna a kutakat. Amikor pedig ezt az összehasonlítást megkockáztatjuk, nem hozunk szóba mást, mint a költség-haszon elemzést, a tudósok által ilyen célokra évtizedek óta alkalmazott egyik leggyakoribb módszert. Szakértők ex ante és ex post döntést emlegetnek: a költségeket akkor illik felmérni, amikor a baj megelőzéséről, a kockázat csökkentéséről döntenek, mert akkor már nehezebb spórolni, amikor a baj bekövetkezett, amikor emberéletet kell menteni.