Enyedi Ildikó is elkapta a koronavírust, de közben leforgatott egy karanténfilmet

HVG: Mi inspirálta, hogy állatmesében fogalmazza meg az érzéseit a koronavírus okozta bezártságról?

Enyedi Ildikó: Azt vettem észre, hogy a világjárvány mindenkiből előhozta a konyhafilozófust, mindenki próbálja megfejteni a jelentését. Az animizmusnak vagy a szimpatetikus mágiának, régi korok kulturális fázisainak a nyomát látom fellángolni. Az egész kultúránkat lehet úgy is értelmezni, mint annak a megható és mélyen megérthető vágynak a kivetülését, ami értelmet, felsőbb szándékot, ránk irányuló, pozitív vagy negatív érzelmet keres. Valahogy mélységesen sértő az az univerzum, ami úgy pusztít vagy segít, hogy sem büntetni, sem jutalmazni nem akar. Ezért hozzuk létre a legkülönbözőbb kulturális képződményeket a középkori katedrálisoktól a filmekig, mert elviselhetetlen számunkra, hogy nem kommunikálnak velünk, nem vesznek minket figyelembe azok az erők, amelyek hatnak ránk. A nyúl és a szamár, két filozofikus hajlamú állat, ugyanúgy próbálja megfejteni az élet értelmét, a világ jelen állapotát, ahogyan most sokan internetes posztokban vagy komoly tanulmányokban teszik, köztük én is, ezzel a kisfilmmel. És nagyjából ugyanolyan hatékonysággal tesszük ezt mi, emberek is, mint Nyuszi és Csacsi. Ez kicsit vicces film, de a világért sincs mögötte valami gonosz nevetés vagy valamifajta kioktatás. Mert szinte minden, ami mélyen hatott rám, az emberiségnek ebből a gyerekesen önző vágyából fakadt: a művészet – amely folyamatosan behunyt szemmel célba lövés – és a tudomány csodálatos, szervesen, folyamatosan épülő katedrálisa. És ha már nem rólunk szól a világ, legalább próbáljuk megérteni. Legalább ez a privilégiumunk legyen meg, hogy tudjuk, mi miért történik velünk.

A thesszaloniki filmfesztivál internetes oldalán már megtekinthető Enyedi Ildikó karanténrövidfilmje (5 perc 3 másodpercnél indul):