Trianon. Kimondva
1920. június 4-én Csonka-Magyarország ritkán tapasztalt nemzeti egységben gyászolta Nagy-Magyarországot. A száz esztendővel ezelőtti megrázkódtatás sokak kezébe adott tollat. A nemzet szóvivőiként kiáltották a világba (persze inkább csak a hazába) a „bevégeztetett”-ség fájdalmát, s a „Nem! Nem! Soha!” elszántságát, máskor pedig a józan, előremutató számvetésüket.
A megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján. „Szerzőink” egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavai tizenhárom részes sorozatunkban az Örkény Színház társulatának tagjai által elevenednek meg.
A békefeltételek közzétételét követően a szegedi napilap, a Délmagyarország vezető publicistája, Juhász Gyula már vezércikke címében vétózott az akkortájt leggyakrabban skandált három magyar szóval. A „Nem, nem soha!” jelszó-hozzászólás ugyan pontosan tükrözte a közhangulatot, ám egyáltalán nem könnyítette meg az aláírásra szorított reálpolitikusok dolgát. A köztiszteletben álló költő nem sokkal későbbi felfedezettje, az első kötetével 17 évesen jelentkező József Attila három versének is témája lett a „régi hon” siratása.
