A német kancellár – állapítja meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung – már korábban is megpendítette, hogy a reálpolitika megköveteli a hosszú távú költségvetés, illetve a gazdaság rendbetételét szolgáló csomag elfogadását és ez azután az az alap, amelyre támaszkodva tovább lehet lépni a demokratikus normák betartatására. Azaz legelőbb az anyagi kereteket kell meghatározni. Tegnap Brüsszelben is tett ilyen utalást, tehát elképzelhető, hogy kénytelen-kelletlen, de egyelőre negligálja a jogállami kritériumok érvényesítését. Így akár már a jövő heti uniós csúcsértekezleten becsukhatja az egyik szemét a deal érdekében.
A szintén konzervatív Die Welt ezzel szemben kizártnak tartja, hogy a miniszterelnök akárcsak átmenetileg is feladná ez ügyben jobb meggyőződését. Hiszen amit majdnem 25 percben kifejtett – miközben elvileg csak 10 percet kapott a felszólalásra – az himnuszként hangzott a jogállam, az alapvető jogok és az európai értékek mellett. És hogy ezt teljesen egyértelműen Magyarországnak és Lengyelországnak címezte, miután ott leszalámizzák a demokratikus intézményeket, teszi hozzá a jelentés.