Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nem csak az emberek és az emberszabású majmok képesek másokon segíteni, az afrikai szürke papagájok is mélyen empatikusak.
A Max Planck Madártani Intézet kutatói megfigyelték, hogy ezek a madarak akkor is segítették fajtársaikat, ha maguknak semmi hasznuk nem származott belőle. Hogy a papagájok és a varjak testméretükhöz képest viszonylag nagy aggyal rendelkeznek, és ennek megfelelően okosak, az már korábbról ismert volt, most viszont azt is megfigyelték, hogy bizonyos helyzetekben miképpen segítenek egymásnak.
A Current Biology című folyóiratból kiderül, az ornitológusok megtanították az állatokat, hogy vegyenek magukhoz egy kis fémkarikát, amit aztán egy kis résen át ízletes finomságra cserélhettek. A kutatók két papagájt helyeztek el két, egymással szemben lévő plexiüveg rekesz mögé; egy résen át beadták a karikákat, a másikon pedig ezeket jutalomfalatokra lehetett cserélni. A papagájok újra meg újra egymásnak adták a fémkarikát, hogy mindegyikük részesedhessen a finom falatokból. Ha azonban egyikük azt vette észre, hogy a szemközti rekeszben a rés zárva van, vagyis nincs mód a finomságra történő cserére, már nem is adta át a karikát.
A kísérletben ugyancsak közreműködő hegyi arapapagájok ugyanakkor nem mutattak hasonló empátiát. Ez a különbség még magyarázatra szorul, miképpen az is, hogy a mintegy 400 papagájfajtából van-e még másokban is az afrikai szürkékhez hasonló mély együttérzés, illetve hogy mi vezethetett ehhez a viselkedéshez.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.