Nagy bukás: tégla volt az NDK utolsó miniszterelnöke – 1990. december 17.
Magyarországtól eltérően a németek hamar megnyitották a titkosszolgálat irattárát. – Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
A sorozat eddig megjelent cikkei itt olvashatók.
1990. december 17. – A polip karjaiban
Lothar de Maiziére nem az első és valószínűleg nem is az utolsó politikus, aki a Stasi miatt bukik meg, de minden bizonnyal ő a legprominensebb valamennyi közül. A volt NDK államvédelmet az újságok egyszerűen csak polipként emlegetik, és ez a polip még most, holtában is karjai közé fonja és a mélybe rántja szinte mindegyik keletnémet párt vezetőit.
Az első áldozat az év elején az egyik új konzervatív párt, a Demokratikus Ébredés elnöke, Wolfgang Schnur ügyvéd volt. Az ő besúgói múltja éppen a márciusi parlamenti választás előtt rendítette meg a kis pártot. Ugyanabban az időben a keletnémet szociáldemokrata párt alapítója, Ibrahim Böhme ellen is felvetődött a gyanú, pedig őt ellenzékisége miatt a Stasi annak idején üldözte és le is csukatta. Böhme akkor lemondott pártelnöki tisztéről, és hosszabb időre eltűnt. A vádak akkor nem igazolódtak be, és majdnem feledésbe merültek, de éppen a múlt héten közölte a Der Spiegel az újabb, ezúttal döntő bizonyítékokat.
A liberális pártból Axel Viehweger építésügyi miniszter bukott bele abba, hogy tanácsi vezető korában információkkal látta el az államvédelmet. Róla az októberi tartományi választások előtt rántotta le a leplet a sajtó és a parlamenti vizsgálat. A kereszténydemokratáknál a pártelnök, de Maiziére és a főtitkár, Martin Kirchner is gyanúba keveredett, de a bomba csak ma robbant.