Szicília, maffia és "lefokozás" – Kásás Tamás életútja, 2.rész

10 perc

2020.12.28. 17:00

Kásás Tamás minden idők egyik legsikeresebb és legismertebb magyar sportolója. Hogy ért fel a csúcsra ez a jóképű, két méter magas, szőke vízilabdazseni? A hullámvölgyekkel tarkított sztorinak nem minden eleme oly meseszerű, mint hinnénk. Öt részben mutatjuk be "Kása" pályafutását az M. Kiss Csabával közösen, visszavonulása után írt könyv alapján.

Az aranyfiú
Kásás Tamás tehetsége és eredményessége okán kiemelkedett még a magyar aranygenerációból is. Már junior játékosként megnyert minden létező kupát, felnőtt pályafutásának díjai, érmei pedig szinte megszámlálhatatlanok: háromszoros olimpiai, mellette kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok, többszörös világkupa- és világligagyőztes, klubjaival sokszoros Euroliga- (gyakorlatilag a vízilabda Bajnokok Ligája), KEK- és LEN-kupa-győztes, kilencszeres olasz bajnok. A FINA szerint a 21. század első évtizedének legjobb pólósa, itthon egy másik korszakos klasszis, Faragó Tamás után a második lett a Pólósok pólósa szakértői szavazáson. Az egyetlen vízilabdázó, aki Eb-döntőben a győztes csapat összes gólját egymaga szerezte. Páratlanul sikeres pályafutását 2012-ben, a londoni olimpiát követően fejezte be. A sorozatunkban közölt könyvrészleteket itt találja.

Hetedikben iskolát váltottam. Új közeg, új társaság.  Én maradtam a régi. Pedig ott hamar befogadtak, sőt, azt hiszem menő csávónak is tekintettek, mert viszonylag rövid idő elteltével meghívtak egy házibuliba. Ősz végi hideg volt a budai utcákon, és mi bent az egymás közelségétől túlfűtött lakás besötétített szobájában vártuk, hogy valami olyasmi történjen velünk, ami még sohasem.

Volt szörp, kóla, süti, pogi, hangulatvilágítás, zene, és tényleg olyasmi történt.

Úgy volt, hogy a házigazda lány betett egy lassú számot. A fiúk és lányok összekapaszkodtak, forró ujjak és tekintetek fonódtak egymásba, néhány párosnál arcok simultak arcokhoz, combok a combokhoz, égve a kíváncsiságtól, mégis visszafogottan, illedelmesen, tisztán, kicsit félve is. Én viszont nagyon be voltam tojva! Még hogy én táncoljak? Soha! Egy lánnyal? Soha, soha!  Ráadásul lassút? Soha, soha, soha! És még érjek is hozzá? Soha, soha, soha, soha!

Be is bújtam az asztal alá. Gondoltam, nem vesznek észre a terítő takarásában. Akkor ez nagyon is jó ötletnek tűnt. Ott bent úgy határoztam, kivárom ennek az idétlen lassú számnak a végét, aztán majd észrevétlenül kimászok az asztal alól, vigyázva, nehogy lesodorjam a pogácsákat.

De a tervemből nem lett semmi.  Észrevettek. Lebuktam.  Hát te mit keresel ott, kérdezte egy behajoló lányfej, és én majdnem elsüllyedtem szégyenemben.

Kirángattak, és olyan villámgyorsan történtek az események, hogy védekezni sem volt időm. Az egyik hülye kis csaj elém pattant, azt mondta, gyere, elkapta a kezem, a derekára csapta, egészen közel jött hozzám, és a zene ütemére ringatni kezdte a csípőjét a kezeim között.

Egy pillanat alatt átizzadtam a tenyeremmel a legszebb selyemblúzát mindkét oldalon. De nem bánta. Sőt, biztatott.  Nem volt más választásom, léptem egy aprót balra.  Aztán egy bizonytalant jobbra. Majd újra balra. Aztán hátra, mert túl közel volt a lány. De nem volt elég hosszú a kezem, hogy biztonságos távolba kerüljek tőle, elengedni meg nem mertem. Így nem volt más választásom, lépkedtem balra, jobbra, előre, hátra és csendben izzadtam. A lányra nézni se mertem.