Az első világvége, amit együtt töltöttünk című kötet szerzője írásaiban az elesettek szemszögéből vizsgálódik; egyetemi oktatóként kiáll az SZFE hallgatói mellett.
Az új könyv címe paradoxon: a világvége nyomasztó szó, az együtt töltött idő pedig harmonikus hatást kelt. Hogy keveri ki a deprimáló tematikába oltott humort?
Az egyik legpesszimistább szerző, Schopenhauer receptje alapján. Az ő humorelmélete szerint annál nevetségesebb valami, minél távolabbi az egymás mellé állított dolgok jelentése. De fiziológiai szempontból is megközelíthetem ezt: amikor nagy fájdalmunk van vagy veszélybe kerülünk, az agyunk dopamint szabadít fel, amitől az ember elengedett, könnyed lesz, úgy érzi, nincs vesztenivalója, még akkor is, ha közben halálközeli élményt tapasztal, mint az A jövő zenéje című elbeszélésem hősével megesik. A mindennapokban is szabaddá tesz, nem görcsölünk fölöslegesen. Talán sejtjük, szánalmasak vagyunk, mégis tudunk röhögni azon, hogy az életünk a vágyaink paródiája.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
