Az új könyv címe paradoxon: a világvége nyomasztó szó, az együtt töltött idő pedig harmonikus hatást kelt. Hogy keveri ki a deprimáló tematikába oltott humort?
Az egyik legpesszimistább szerző, Schopenhauer receptje alapján. Az ő humorelmélete szerint annál nevetségesebb valami, minél távolabbi az egymás mellé állított dolgok jelentése. De fiziológiai szempontból is megközelíthetem ezt: amikor nagy fájdalmunk van vagy veszélybe kerülünk, az agyunk dopamint szabadít fel, amitől az ember elengedett, könnyed lesz, úgy érzi, nincs vesztenivalója, még akkor is, ha közben halálközeli élményt tapasztal, mint az A jövő zenéje című elbeszélésem hősével megesik. A mindennapokban is szabaddá tesz, nem görcsölünk fölöslegesen. Talán sejtjük, szánalmasak vagyunk, mégis tudunk röhögni azon, hogy az életünk a vágyaink paródiája.
