Kapitulálni vagy ragaszkodni a tisztességhez? Rudolf Péter első rendezése a Vígben
A Vígszínház az új idényét az új igazgató olyan klasszikus darabbal nyitotta meg, amelyben minden és mindenki romokban hever.
Régebben Güllennek hívták a várost. A Güllen trágyát jelent, így turistacélpontként nem túl hívogató elnevezés, más szempontból azonban nem feltétlenül szégyellni való. Miért is lenne az a földet megtermékenyítő, életre keltő trágya? Máskülönben a régi cégért az idén átfestették, Güllen ma már Fingen. A Fingen annyira jelentéktelen szó, hogy nem jelent semmit, vagy ami még rémisztőbb, magát a semmit, a közönyt, a dögunalmat, a fásultságot fejezi ki.
Az egykor prosperáló város döglődik. Az élet még nem teljesen állt le: az élet szünetet tart. A lakók már hosszú ideje gyanítják, hogy a romlás forgatókönyvét a szabadkőművesek írják, a zsidók bulijához a kommunisták húzzák a talpalávalót. Egyetlen örömük maradt: nézhetnek az elhúzó vonatok után, integethetnek a semmibe. Az öreg hölgy első látogatása óta a világ szinte semmit sem változott.
Hamarosan minden jóra fordulhat. Negyvenöt év után megmentőként visszatér a város szülötte, Klara Wäscher. Régen krumplitolvajként és közepesnél kicsit gyengébb tanulóként tartották számon errefelé. Ha nem is elüldözték, semmiképp sem marasztalták, amikor szégyenszemre teherbe esett a szóbeszéd szerint az átlagos tiszteletnek örvendő Alfred Illtől. A férfi egy üveg ócska italért megvett két tanút, annak bizonyítására, hogy ők is közösültek a lánnyal, a gyerek tehát bárkié lehet. A megesett lány megszülte, de elveszítette kisfiát, prostituált lett, azonban most már Claire Zachanassianként ismert, az olajon meg minden máson meggazdagodott mindenhatóként egymilliárd dollárt ajánl fel a város polgárainak.
Egyetlen feltétele van: a csekk akkor jár, ha valaki végez Ill-lel. Saját fejlesztésű és kivitelezésű projektjének a Gyilkolni a jólétért cserébe címet adta. A város lakói fel vannak háborodva. „Zachanassianné asszony! Egyelőre még Európában élünk. Egyelőre még nem vagyunk pogányok. Inkább szegények maradunk, de nem mocskoljuk be magunkat vérrel” – adja le magasztos beszédét az egyik polgár. „Én várok” – hangzik el az asszony szájából, és hozzá megvan az a fintor, amivel azt jelzi, minden megvásárolható, és ennek tudatában cselekszik.
Az öreg hölgy látogatása elnyűhetetlen, hatvanöt éve a színházak közkedvelt repertoárdarabja. Szerzője a németül író, 1990-ben, 69 éves korában elhunyt svájci Friedrich Dürrenmatt egy lelkész fiaként előbb filozófiát hallgatott, közben festőnek készült, majd Georg Büchner műve, a Woyzeck olvasása után eldöntötte, ő is írni akar. Az életműve olyan, ma is sokat játszott és közkedvelt színpadi darabokból áll, mint a János király és A fizikusok, emellett rádiójátékok, esszék és olyan népszerű regények szerzője, mint egy különös párviadal, A bíró és a hóhér, valamint a várakozás meg a véletlen különös találkozásáról szóló, lúdbőröztető lélektani krimi, Az ígéret.