HVG: Ön is megtapasztalta a cenzúrát, Romániában tíz éven át be voltak tiltva a darabjai. A személyes élmény vezette el a Shakespeare III. Richárdjának groteszk átírásához?
Matei Visniec: Harmincegy éves koromig Romániában éltem. Fiatal szerzőként, költőként, drámaíróként a kulturális ellenállás harcosa voltam a metaforák, az allegóriák, a nevetés, a fekete humor, az öngúny nyelvén. Ebben a több évtizede írt darabomban a totalitarizmussal szembeni ellenállásról, a kelet-európai művészek harcáról akartam beszélni. Miután a mi régiónkban Sztálin a diktatúra emblematikus szimbóluma, a közönséget a sztálini terror boszorkánykonyhájába invitálom, az orosz színház megújítója, Vszevolod Mejerhold kivégzése előtti éjszakára. Szörnyetegek, lidérclények látogatják meg a rendezőt, aki rémálmában újra meg újra a III. Richárdot rendezi. Öncenzúra, lojalitás a hatalomhoz, a művészi szabadság kérdései kavarognak benne. A darab írásakor váltak kutathatóvá az archívumok Oroszországban a politikai perekről. Közel ötezer művész esett a sztálinizmus áldozatául. Mejerholdot bebörtönözték, megkínozták, kiengedték, aztán újra bebörtönözték, végül kivégezték.
A Visniec rendezte III. Richard betiltva /// A Szkéné Színház és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás közös előadása
Mészáros Csaba
HVG: Miért éppen az abszurdban találta meg a saját hangját?
M.V.: Valószínűtlen, hallucinációs, a valóság és az álom határán mozgó rémlátomásokkal, a történelem fogaskerekében őrlődő különc figurákkal tudom a legplasztikusabban leírni azt az őrületet, amit a diktátorok szabadítottak a világra. A kommunizmus története elmebetegeknek című darabom óta ennek a szellemében készítek megrázó gúnyiratokat a kelet-európai térség állapotáról. A katasztrófák felmutatásának az ellenszereként alkalmazom az abszurdot, legyen szó a boszniai háborúról vagy a menekültkérdésről. Azért szerepelnek többnyire művészek, bolondok, bohócok a darabjaimban, mert ők jelentik a hatalomra a legnagyobb veszélyt. A vita, az ellenszegülés, a szabadság szócsöveinek a puszta jelenléte mind problémát vet fel.
A szellem emberei különösen krízishelyzetekben terhesek az uralmon lévőknek. Ezért kell őket ellehetetleníteni, megsemmisíteni.
HVG: Ön nem sokkal Ceausescu bukása előtt hagyta el Romániát. Milyen a viszonya a hazájával? Milyennek látja ott a hatalom és a művészet kapcsolatát?
M.V.: A színházi eszmélésem az 1970-es és az 1980-as évekre tehető. Emlékszem emblematikus klasszikus előadásokra, amelyeken a hatalom nem tudott fogást találni. Shakespeare-t, Moliere-t, Csehovot, Caragialét nem tilthatták be, ugyanakkor neves rendezők az ő szövegeikkel áthallásosan beszéltek a társadalom betegségeiről. Manapság már teljes az alkotói szabadság. Természetesen előfordulnak próbálkozások politikai befolyás gyakorlására a vezetők kinevezésénél. De egy nemrég hozott törvény kimondja, hogy nem lehet színházigazgató az, aki nem végzett színházi tanulmányokat. Nagyjából húsz éve hihetetlenül színes és gazdag a művészeti fesztiválok felhozatala. A magánszínházak és a független társulatok is elszaporodtak, igaz, az állam alig járul hozzá a működésükhöz.
