Kásás Tamás minden idők egyik legsikeresebb és legismertebb magyar sportolója. Hogy ért fel a csúcsra ez a jóképű, két méter magas, szőke vízilabdazseni? A hullámvölgyekkel tarkított sztorinak nem minden eleme oly meseszerű, mint hinnénk. Több részben mutatjuk be "Kása" pályafutását az M. Kiss Csabával közösen, visszavonulása után írt könyv alapján.
Olimpiai bajnokként tértem vissza Nápolyba ősszel a Posillipóhoz. A sydney-i siker eufóriája kitartott jó darabig. A sikersztorim az olasz bajnokságban is folytatódott. A karácsonyi-újévi szünet után viszont majdnem véget ért. Örökre.
Egy januári hajnalon indultam vissza Budapestről Nápolyba. Róma után már szárazak voltak utak, beletaposhattam a gázba. Akkoriban még sportautóm volt, egy Toyota Celica, kicsi, könnyű, formás autó, hatalmas, erős motorral. Imádtam kihasználni a képességeit. Kétszáz körüli tempóval repesztettem a tiszta, éjszakai sztrádán. Szólt a zene, dörmögött alattam a motor, bent kellemes meleg, kint hidegen ragyogó csillagok. A nápolyi körgyűrűre érve visszavettem a tempóból, százhatvan-százhetvenre.
A lakásomhoz vezető lehajtó előtti kijáratnál egy pillanatra lenéztem valamiért az anyósülésre. Tényleg csak egy pillanat volt, de mire újra az útra emeltem a tekintetemet, már ott volt előttem egy, a sztrádára éppen felhajtott, vészesen lassú autó. Persze úgy is mondhatjuk, hogy én voltam vészesen gyors.
Megijedtem. El kellett rántanom a kormányt, hogy ne rohanjak bele. Így viszont a belső szalagkorlátnak csapódtam oldalról. Fém, a fémhez, iszonyatos, visító, súrlódó hang, szikraeső, ahogy száguldottam tovább. Észnél voltam, fékeztem és próbáltam jobbra kormányozni, hogy lejöjjek a szalagkorlátról, de nem fordult el a kerék. Viszont az autó fölemelkedett, a levegőben meg már hiába csináltam bármit.
Pörgött, forgott velem a gép, fogalmam sincs pontosan hogyan és hányat, csak a furcsa, fülsiketítő, kellemetlen, vészjósló, ismeretlen hangokra emlékszem, meg arra, hogy közeledik a beton zajvédő fal. Már nem csináltam semmit, csak repültem, és vártam a becsapódást. Félelmetesen szólt. Csattanó, dörrenő, fültépő robaj. Aztán halálos csend lett és teljes sötétség.
A gyülekezés joga arról szól, hogy egy véleménycsoport megmutatja magát köztéren a köznek: „Itt vagyunk, ezt gondoljuk, ilyenek vagyunk, ezt akarjuk!” Aki ezt nem teheti meg, az az önkifejezés, a közéletben való részvétel alapvető jogától van megfosztva.
Valóban a Városháza parkból indul a menet, és a Műegyetem rakpart lesz a cél.
A SpaceX egy dinamikus felületen közvetíti, merre jár a Dragon űrhajó.
A párt fővárosi frakciója hajlandó részt venni a hétfői közgyűlésen, de kérnek is cserébe.
