Pálinkás József: Az egyetemi modellváltás a Fidesznek csak hatalmi kérdés
Nem reform ez, hanem a mögöttes állam kiépítésének újabb fázisa, míg végül a szegények gyermekei jók lesznek szolgáknak az uradalmakban vagy felszolgálhatnak a kuratóriumi ülések utáni díszvacsorákon.
A koronavírus-járvány következtében bekövetkezett egészségügyi, gazdasági, társadalmi és bizalmi válságot a kormány meglehetősen rosszul kezeli. Talán az is hozzájárul ehhez, hogy a kormány figyelmének nagy részét a veszélyhelyzet idején is – részben a veszélyhelyzetet kihasználva – hatalomban maradása feltételeinek kialakítására és mögöttes államának kiépítésére fordítja.
Az állampolgárokat sújtó ezernyi gond között az emberek a szokásosnál is kevésbé érzékenyek arra, hogy az ország javait Fidesz-lojális magánszemélyekhez juttatják.
Pedig egyszer nagy árat fogunk fizetni ezért mindannyian. Kivéve persze az igen kevés kedvezményezettet.
Valljuk be, hogy a választópolgárok közül igen kevesen figyelnek fel arra, ha néhányan kétségbeesett vagy elgondolkoztató cikkeket írnak az egyetemi modellváltásról. Előfordulhat, hogy ez az írás is csak néhány marék falra hányt borsó, de mégis megpróbálom felhívni a figyelmet arra, hogy nem modellváltásról, hanem a köz javai fölötti rendelkezés örökössé tételéről, a Fidesz-hálózat bebetonozásának újabb fázisáról van szó.
Egyháziból állami kolonc lett a Makovecz-féle Pázmány-campus
Hatalmas tehertől szabadította meg a kormány az egyházi fenntartót azzal, hogy január 1-jétől átveszi a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületeit.
A magyar egyetemek a köz, ha tetszik, a nép tulajdonát képezik. 2018-ig a nép felhatalmazása alapján ezt a vagyont a mindenkori felelős kormány kezelte. Jól vagy rosszul, de elvben és gyakorlatban is számonkérhető módon. Egyrészt mint költségvetési intézmények elszámoltathatók voltak, másrészt a kormányt – ahogyan számos példa mutatta – 2010 előtt le lehetett váltani.
A joggal való visszaéléssel sokszor módosított alaptörvény és a választási szabályok megváltoztatása következtében a kormány leválthatósága rendkívüli módon megnehezedett.
A hatalom jelenlegi birtokosai azonban még ettől a nagyon nehezen végrehajtható kormányváltástól is rettegnek, ezért kiépítenek egy párhuzamos intézményrendszert. A gazdaságban ennek számos példáját láthattuk már. Megmutatom, hogyan teszik ezt az egyetemek úgynevezett modellváltásának leple alatt, s azt is, hogy miért rossz ez mindenkinek rajtuk kívül.