A szovjet tisztek nem vágynak a rubelövezetbe – 1991. február 2.

2 perc

2021.01.30. 14:30

Meggyengül a szovjet hadsereg, ha kemény valutáról van szó. A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.

A német egyesítés története
Bedő Iván, a HVG munkatársa 1989-ben és még jó ideig a Magyar Rádió tudósítójaként Berlinben szemtanúja volt a történelmi eseményeknek. Akkori tudósításai szinte naplóvá állnak össze. Most ezeket a posztokat olvashatják, az éppen 30 évvel ezelőtti napok sorrendjében, heti bontásban. Az első "poszt" 1989. december 4-én született, most itt van sorozatunk újabb darabja. A történelmi napló hátteréről itt olvashat.
A sorozat eddig megjelent cikkei itt olvashatók.

Meg lehetne gyorsítani a szovjet csapatok kivonását Németországból. Legalábbis így vélekedik a német védelmi minisztérium parlamenti államtitkára, aki a mai Berliner Zeitungnak nyilatkozott. Willy Wimmer szerint ez a szovjeteknek is érdekük, például azért, mert a demokratizálódó Kelet-Németországban a katonák szovjet szemmel nézve veszélyes élményeket szereznek.

Emellett az sem mindegy, kinek a kezében van a szóban forgó nyugati hadseregcsoport, amely a német államtitkár szerint a szovjet hadsereg legerősebb része, és akadhatnak, akiknek otthon lenne rá szükségük. Az államtitkár szerint a hazaszállítással se lennének bajok, hiszen az NDK-ban állomásozó szovjet csapatoknál korábban évente kétszer 100 ezer embert légihídon lecseréltek.

Szovjet katonacsalád 1991-ben Naumburgban /// Van maradásuk
Bundesarchiv / Joachim F. Thurn / CC-BY-SA 3.0