Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az utóbbi időben nem a demokráciák gyengültek meg, hanem a tekintélyelvűség erősödött meg, sőt támadásba ment át, és az elkövetkező évtizedek a kettő versengését ígérik. Így értékeli a helyzetet Yascha Mounk, a Johns Hopkins Egyetem német–amerikai politológia professzora a Foreign Affairsben megjelent elemzésében.
A jogállam híveire kettős feladat hárul: egyrészt saját soraikban meg kell állítaniuk a demokrácia hanyatlását, másrészt egységesen kell küzdeniük az olyan autoriter rezsimek ellen, mint Oroszország és Kína.
A mostani állapotok kialakulását segítette, hogy a Trump-kormányzat jelentős része átállt a tekintélyelvű táborba. Ugyanakkor az európai vezetők nem győztek szép szavakat mondani a demokráciáról meg az emberi jogokról, de tetteikkel a másik oldalt erősítették. Leginkább azzal, hogy nem tartóztatták fel a demokrácia visszaszorulását Magyarországon és Lengyelországban. Pedig a két kormány gyorsan leszalámizta a jogállamot, aláásta a szabad sajtót és tisztességtelen választásokat tartott.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.