Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Globális figyelmet keltett az ausztrál kormány és a Facebook–Google-páros ütközése a médiatartalmakért járó fizetség ügyében. Az ellentételezés valamilyen módja általánossá válhat, de a nagy, illetve elterjedt nyelvű országok járhatnak jobban. Magyarországnak az EU közös fellépése segíthet.
„Aggasztó, hogy a nagy technológiai cégek, amelyek elismerik a politikusoknak, hogy szükség van a szabályozásra, még mindig arra használják a hatalmas méretüket és befolyásukat, hogy aláássák a demokratikusan elfogadott törvényeket.”
„A Facebook nem kompatibilis a demokráciával. Monopolista erejének nyilvánvaló beismerése, amikor egy egész országot megpróbál térdre kényszeríteni azért, hogy az elfogadja a feltételeit.”
A két idézet nem magyar kormánytisztviselőktől származik, noha ők is szoktak hasonlókat mondani. Az első mondat Mark Warner befolyásos amerikai demokrata szenátoré, a másikat a Twitteren írta a washingtoni képviselőház trösztellenes albizottságának szintén demokrata elnöke, David Cicilline.
A világhódító cégére gyakran ostromlott várként tekintő Facebook-vezér, Mark Zuckerberg megnehezítette a dolgát a közösségi háló ellen több – köztük éppen trösztellenes – vizsgálatot is folytató amerikai kongresszusban azzal, hogy dühösen odacsapott az ausztrál kormánynak. Február közepén öt napra megszüntette a Facebook-hírek és -cikkek közzétételi és megosztási lehetőségét az ötödik kontinensen élő felhasználók körében, mert nem tetszett neki a canberrai kormány elfogadás előtt álló törvénytervezete arról, hogyan kellene a tartalmakat készítő médiacégeket kompenzálni.
Kiadták a kilövési engedélyt a Facebookra és a Google-ra, milliárdos bírságok jöhetnek
Erőfölényükkel visszaélés miatti vizsgálatokkal hadakozhat az idén az USA-ban és Európában is a Facebook és a Google. Fölmerült a feldarabolás lehetősége, de valószínűbbek a korlátozásokkal járó gigabírságok.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.